Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Szekszárd a 19. század elején
Szekszárd a 19. század elején Társadalmi konfliktusok egy stagnáló mezővárosban 1810-ben Szekszárd mezőváros, Tolna vármegye székhelye, a hajdani apátsági, ekkor alapítványi uradalom központjának hét véd- és dacszövetséget kötött céhe panasszal fordult a vármegyéhez, majd a helytartótanácshoz, melyben vádakkal illették a város akkori bíróját, az uradalom ügyészét és tiszttartóját. E szokványos ügy egy kb. hat évig tartó, a város életét feldúló, a lázongásnak, a felsőbb szervekkel szembeni engedetlenségnek a társadalom rendjét veszélyeztető stádiumába jutott, s résztvevői bevonták viszályukba a korabeli földesúri, egyházi és világi hatalom szinte valamennyi fontos tényezőjét, az uradalmat felügyelő kerületi prefektustól a pécsi egyházmegye püspökéig, a vármegye alispánjától egészen a helytartótanácsig és öt ízben egészen az uralkodóig. Az ügy sajátossága, hogy panaszok, beadványok, felterjesztések, leiratok, megintések formájában bonyolódott, azaz mindvégig a közigazgatás ügymenetében marad,1 s nem vált perré, melynek végén - ha a távoli jövőben is - de bírósági ítélet tehetett volna pontot a konfliktus végére. Nem is válhatott, mivel - bár az elnyúló küzdelem hevessége mély ellentétekről tanúskodik - a felszínen megjelenő okok banálisak, jelentéktelenek voltak. Az uradalom formailag tiszteletben tartotta a mezőváros írásban rögzített és hagyomány szentesítette jogait, a város polgárai birtokaik felett szabadon rendelkezvén, a jogi vagy éppen a gyakorlatban is megvalósuló allodizáció lehetősége fel sem merülhetett, sőt szolgáltatásaik mértékét - melyet az ekkor dúló infláció éppenséggel indokolhatott volna - sem kívánta az uradalom egyoldalúan felemelni. így az uradalmat és a város vezetését kihívó rebellis céhek legfeljebb magát a fennálló jogrendet tehették, ha burkolt formában is, per tárgyává, s tették is a maguk módján. Annál meghökkentőbb, hogy az egyházi, uradalmi és politikai hatalom érintett vezetői körében kezdettől fogva zavar, tanácstalanság uralkodott a követendő eljárást illetően, sőt a vármegye egyes tisztviselői és a helytartótanács némi óvatos szimpátiával, megértéssel fogadta a céhek akcióját. Ugyanígy ellentmondásos az uralkodó állásfoglalása is, aki bár megintette a felsőbbség ellen lázongókat, de ismételten fogadta képviselőiket, újabb és újabb vizsgálatok elrendelésével lehetőséget adott a már többszörösen lezárt ügy felmelegítésére, és ezzel bizonyos fokig legitimálta a mozgalmat, vezetőit de facto a nép választott képviselőinek, szószólóinak fogadva el. 1 TML közgy. ir. 1:46/l 819. A továbbiak során a tanulmányban nem hivatkozott adatok e forrásból származnak. 139
