Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
majorsági birtokát nulláról indulva 1818-ra231 holdra, 1843-ra431 holdra növelte.5 Az uradalom ezzel a mezőváros szántói és rétjei körülbelül 1/7 részének birtokába jutott, jelenléte önmagában tehát nyomasztónak nem mondható. A mezőváros lakosságát mégis nyugtalanította, mivel az addig kizárólagos terrénumának tekintett viszonylag szűk határon - ha szerény mértékben is - de osztozkodnia kellett földesurával. A helyzet szorító voltát jelzi, hogy egyedülálló módon a telkesek, azaz a ténylegesen gazdálkodók száma 1773-1843 között gyakorlatilag nem emelkedett, s ezzel az egy paraszti háztartásra jutó szántó nagysága valamelyest növekedett is. A szerény mértékű népességgyarapodás a zsellérek számát emelte, akik a jelek szerint az örökösödési rend folytán nem részesültek a családi gazdaságból, s a megmunkált területek növekedését sem tudták önálló gazdaság létesítésére felhasználni. Ev Telkes Kisházas zsellér Házatlan zsellér 1773 141 43 42 1817 140 102 21 1818 139 94 20 1828 139 111 15 1845 147 111 11 Bár a telekhányadra vonatkozó hivatalos adatok félrevezetőek, közzétételüket az indokolja, hogy ennek alapján meghatározott kulcs szerint következtetni tudunk az egyes jobbágyok által a valóságban birtokolt szántóterület nagyságára. 1/8 telkes - 10 fő 4/8 telkes 5 fő 2/8 telkes - 116 fő 5/8 telkes 1 fő 3/8 telkes - 8 fő Tehát a jobbágyok elsöprő többsége kétnyolcad telekkel, hivatalosan 5,5 hold szántóval, három kaszás réttel rendelkezett, a valóságban azonban egy tipikus gazdaság kb. tizenhárom hold szántóból, négy kaszás rétből s néhány kapás szőlőből állt. Ez a méret megfelelt a jobbágytelek a szükségletek és a lehetőségek között egyensúlyozó optimumának, vagyis már képes volt szűkösen eltartani egy családot, de megművelése még nem igényelte külső munkaerő igénybe vételét. Ez a körülmény egyben magyarázattal szolgál arra is, hogy miért állták kérlelhetetlenül útját a telkes háztartások a további birtokosztódásnak. E törekvésükben számíthattak az uradalom támogatására is, amely nem volt érdekelt életképtelen törpebirtokok kialakulásában.6 Ahhoz, hogy egy jobbágy valamennyi kötelezettségének eleget tehessen ökröket és lovakat is kellett tartania. A gyenge lovak szántásra, a lassú ökrök fuvarozásra voltak alkalmatlanok. Ennyi állat tartása meghaladta egy egynyolcad telkes gazda lehetőségeit, így ők általában nem tudtak igás robotot teljesíteni. Valószínűleg ez vezetett oda, hogy 1841-ben az uradalom nyolc kölesditől elvette úrbéri telkét. A XIX. század elejétől a föl- desúr egyre kevésbé tűrte el az ilyen mulasztásokat, hiszen a szolgáltatások maradéktalan behajtásával és ahol lehetett emelésével is bevételei növelésére törekedett. Az 1798. 5 A földfoglalásokról és nyomában a perekről TML UT Kölesd. közgy. ir. mutató, közgy. ir. 671/1838. közgy. jkv. 591/1826. 1722/1827. 3824/1837. 6 TML Apponyi cs. ir. Gazdasági ir. Ö UT ir. Kölesd 132
