Gaál Zsuzsanna: Szekszárd retro. Azok a ’60-as, ’70-es évek… (A Wosinsky Mór Múzeum kiállításai I. Szekszárd, 2013)

Vendégváró város

Az 1960-as években a vendéglátás, vendégvárás terei elsősorban a helyi igények kielégítését szolgálták. Fogalom volt a városban az 1970-ben lebontott Sörkert, a Kispipa, Kiskulacs, a népnyelvben Gödörnek becézett Vasúti vendéglő, vagy éppen a Várkert eszpresszó. Ezekben az egységekben elérhető áron nemcsak enni-inni, hanem élő zene mellett szórakozni, akár táncolni is lehetett. Fejlesztések ugyan történtek már az évtized első felében is, de ezek önmagukban nem járultak hozzá számottevően a turistaforgalom növekedéshez. A Szekszárd határában, Makovecz Imre tervei alapján felépült Sió csárdát a helyieken kívül jószerivel csak a 6-os út átmenő forgalmának utasai keresték fel. A szálláshelyek alacsony száma miatt szervezett turizmussal nem nagyon lehetett számolni a városban. A főtéren felújított Garay Szálló 23 szobájában összesen 44 vendéget fogadhattak. A szálláshelyeken kívül kevés volt a városban a turistákat vonzó látnivaló is, bár e tekintetben azért történt előrelépés. 1964-re felújították a megyei múzeum neoreneszánsz palotájának homlokzatát, és megnyílt a Tolna megye régészeti, történeti, valamint néprajzi emlékeit bemutató, új állandó kiállítás is. Idegenforgalmi szempontból még nagyobb jelentősége volt annak, hogy 1967-ben a Városi Tanács felújíttatta Babits Mihály szülőházát, ahol múzeumot rendezett be a költő relikviáiból. Az emlékház látogatottsága évrőlévre nőtt, 1976-ra már meghaladta a 22 ezer főt. A szálláshelykínálat érzékelhető növekedése néhány évvel később valósult meg. 1971 -ben Budapesten rendezték az első Vadászati Világkiállítást. Már a rendezvényt megelőzően várható volt, hogy az esemény kapcsán Tolna megye a gemenci és a gyulaji erdőgazdaságnak köszönhetően az érdeklődés középpontjába kerül. Igy született az elhatározás egy nagyobb szálloda megépítéséről a megyeszékhelyen. Az 1971 ben átadott Gemenc Szálló 92 szobájával már közel 200 vendég fogadására volt alkalmas. A hotelnek étterme, eszpresszója, sőt éjszakai bárja is üzemelt. A Gemenc Hotel átadását követően Szekszárd bekerült a szervezett turizmus vérkeringésébe. Külföldi és magyar csoportok érkeztek rendszeresen a városba. A megnövekedett idegenforgalom érzékelhető emelkedést hozott a szomszédos múzeum látogatottsági mutatóiban is, néhány év alatt közel másfélszeresére, harmincnégyezerre nőtt a látogatószám. A statisztikai adatokon túl a szerzőnek kezdő muzeulógus korából személyes emlékei is vannak a '70-es évek végéről a heti rendszerességgel érkező, Vörös Moszkva-kölniillatba burkolózó szovjet turistacsoportokról. Idővel tovább bővült a szálláskínálat, miután az évtized második felében a város határában megkezdte működését a Szekszárdi Camping. A Sió Csárda (1967)