Gaál Zsuzsanna: A dzsentri születése (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2009)

IV. Régi-új életpályák - 2. Tisztviselők, katonák

képviselők megváltozott jogállása is, amely abban tért el a reformkori követek helyzetétől, hogy a követi utasítás rendszerének megszűntével a honatyák immár szuverén döntéshozóként ültek a parlamenti padsorokban. A nép választottjaiként jelentős mértékben csökkent a kötődésük megyéjükhöz, rendszeres helyi jelenlétük talán még elvárás, de már nem általános gyakorlat. Vizsolyi Gusztáv az 1884-es parlamenti választásokon tizenkét éves képviselőség után váratlan vereséget szenvedett a kölesdi kerületben. A kortárs elemző a kudarc egyik okát abban látta, hogy Vizsolyi már nem „ Tolnamegyéé, hanem r • • 321 az egész országé ", s emiatt csak ritkán járt haza. Miközben a politikai karrier egyre vonzóbbá vált a reformkori elit utódainak körében, a minisztériumi állások iránt csökkenő érdeklődés mutatkozott. Benedek Gábor vizsgálatai igazolják, hogy 1867 után ugyan megjelentek a központi kormányszerveknél a reformkori köznemesi elit tagjai, néhány év múlva azonban otthagyták ezeket, s a régi hivatalnoki kar visszanyerte szerepét. A másik oldalról, vagyis az egyes életutak szemszögéből vizsgálva a kérdést ugyanerre az eredményre juthatunk. A Tolna megyei családokkal kapcsolatban rendelkezésre álló adatok is igazolják, hogy a minisztériumi karrier nem tartozott a privilegizált életcélok körébe. Jó példa erre a nagy létszámú, rövid időn belül két minisztert is felmutató Perczel-család, melynek köréből alig került ki miniszteriális tisztviselő. Összesen három esetről tudunk, s közülük csak Miklós volt az, aki a ranglétrát 323 végigjárva két évtized munkájával jelentős poszthoz jutott. Az ismert életrajzi adatokat áttekintve nincs okunk feltételezni, hogy a többi család esetében más lett volna a helyzet. Nyomát annak leltük, hogy a megélhetési válságba kerülő, birtoktalanná váló nemesség számára a minisztériumi állás, mint egy, a lehetséges kiutak közül szóba került. A Dőryeknél több alkalommal is, Viktor, ahogy korábban már utaltunk rá, 1867-ben Wenckheimtől remélt alkalmazást, majd a kultuszminisztériumban családi kapcsolatait kihasználva Eötvöstől, később az igazságügyi tárcánál Perczel Bélán 32

1 EURIPON, 1884. 36. p. 32

2 BENEDEK, 1987. 393-394. p. 32

3 DOBOS, 2001. 107-108., 160-161. p., 176-177. p. Perczel Aurél 1902 és 1903 között belügyminisztériumi segédfogalmazó, ezt követően vármegyei szolgálatba állt. Perczel Lajos 1867-től valószínűleg korai haláláig az igazságügyi minisztériumban fogalmazó. Perczel Miklós 1913-tól a belügy minisztérium kivándorlási osztályának segédtitkára, az 1920-as években miniszteri tanácsosként az elnöki osztály vezetője, 1931 -ben helyettes államtitkár. 109