Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)
Tóth Endre: A Ippiter Teutanus oltárok
municipium közel fekszenek egymáshoz. Mivel azonban semmit sem tudunk az egykori eivitas peregrinaterületek és a későbbi munieipális territóriumok területi viszonyáról sem Aquincumban sem Pannoniában, az eraviscus központ és a municipium közelsége sem pro se contra nem lehet érv a eivitas fennállásának kérdésében. Aquincum municipiumának megalapítása után továbbra is állítottak olyan feliratokat, amelyeken a civitast és tisztségviselőit is említi. Ezért következtetett Mócsy A. arra a később sokat vitatott jogi eljárásra, hogy az eraviscus civitast Aquincum munieipális igazgatása alá rendelték, attribuálták 14 3. Alföldy Géza és mások véleménye szerint a 2. századi eivitas Eraviscorum az őslakos szervezetnek mintegy kultuszközösséget jelentő továbbélése lenne 14 4. Az attributio lehetőségével kapcsolatban keletkezett vita tanulságait levonva. Kovács Péter az egyik bölcskei oltár alapján (Nr. 14.) a kérdést úgy kísérelte megoldani, hogy a 3. század végéig említett eivitas Eraviscorum-ot egy viens tulajdonneveként értelmezte 14 3. A település helyét topográfiailag is meghatározta 14 6. Az eraviscus eivitas tisztségviselőit említő néhány felirat alapján nem vitatható, hogy a eivitas Aquincum municipiumának alapítása utáni évtizedekben valamilyen formában létezett. E néhány felirat alapján nem lehet megállapítani, hogy a eivitas szervezet a városalapítás után milyen viszonyban állt a municipiummal. Ha bebizonyosodna, hogy Pannoniában a városalapításokkal a civitasok megszűntek, és ez alól a törvényszerű folyamat alól az eraviscus eivitas kivétel jelent, akkor ennek az lehetett az oka, hogy a kormányzat másként viszonyult az eraviscusokhoz, mint a többi pannóniai (dunántúli) népcsoporthoz. A különleges hozzáállást egy módon tudom magyarázni. A délpannón vidéket, a Dráva Száva közét Kr. e. 12-9-ben háborúval meghódító rómaiak a Dunántúlon élő népekkel, vagy legalább is azokkal, akik stratégiailag fontos helyen, azaz a Duna-kanyarban laktak, valamilyen módon szövetséges viszonyt alakítottak ki. Az sem kizárt, hogy már korábban történt politikai kapcsolatfelvétel a rómaiak és az eraviscusok között. A római hódítás iránt toleráns, vagy segítséget adó eraviscusok különleges elbánást érdemeltek ki 14 7 (eivitas foederata), ami a eivitas fennmaradását nemcsak a katonai megszállás, hanem Aquincum megalapítása után is lehetővé tette. Minderről azonban a források nem szólnak. Tacitus azonban tájékozott volt az eraviscusok korábbi vándorlásáról. I4 S Ez mintha arra mutatna, hogy történhetett olyan kapcsolatfelvétel, amelyekből Tacitus megismerhette az eraviscusokat. Ezt a lehetőséget lehetőségét támogatja az Augustus-kori eraviscus pénzverés is, amely római pénzláb szerint 149 történt A legkorábbi bölcskei oltárok szövegezése éppen a eivitas Eraviscorum-ot tekintve különböző, ellentétben a 3. századi feliratok egységes szövegezésével. A legkorábbi oltáron (Kr. u. 178.) a pro salute imperatorum et ordinis Aquincensis olvasható (A. oltár). 182-ben állított oltáron sem az ordo, sem a eivitas nem szerepel ( 1. szám). Kr. u. 180-192-ben [pro salute imp.] et incohmitate civitatis Eraviscorum állították az oltárt. Ezekből a feliratokból úgy látszik, hogy a eivitas Eraviscorum sérthetetlenségét csak a 2. század végén kezdték hangsúlyozni, később pedig a szóhasználat állandósult. Ez alighanem azt jelenti, hogy a eivitas Eraviscorum életében ekkor következett be olyan változás, ami ezt a szóhasználatot 14 3 MÓCSY 1951, 107-111. 14 4 ALFÖLDY 1960, 156, 40. jegyzet. 14 5 KOVÁCS 1997-1998, 288-290. 14 6 KOVÁCS 1997-1998,290. 1 4 Mócsy András is hangsúlyozta, hogy az egyes civitas-ok helyzetében különbségek lehettek, in: Pannónia RK 61. 14 8 Tacit. Germ. ,2 8. 14 9 TORBÁGYI 1984. 451
