Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth Endre: A Ippiter Teutanus oltárok

okozhatta, hogy a hegyen tisztelt Iuppitert nem a távol fekvő Aquincum városától kapott megkülönböztető melléknevet. A Teutanus melléknév legkésőbben a 2. század végi feltűnése arra mutat, hogy a hegynek a római foglalás után volt tulajdonneve, és a betelepülő rómaiak az eraviscusok nyelvéből kölcsönözték azt a szót, amellyel a hegyet elnevezték. Hogyan keletkezett Iuppiter isten Teutanus mellékneve? A hegy a Möns Teutanus nevet kapta, ami törzsi hegy-et, a közösség -a civitas- hegyét jelenti. Az ott létesített kultuszhelyen tisztelt Iuppiter magáról a hegyről kapta a Teutanus melléknevet. Jelentése Teuta(hegy)-i Iuppiter. A névválasztás szerencsés volt, mert az eraviscus lakosság a szó jelentése miatt saját törzsi istenének a tiszteletét is beleérezhette. Tehát véleményem szerint a gellérthegyi oltárokon olvasható Teutanus a hegy nevéből származik. A pfaffenbergi és gellérthegyi szentélyek hegyre telepítésében nem szükséges az őslakosság vallási szokásainak a továbbélést keresni vagy látni. A Iuppiter szentélyek számára alkalmas helyszín, - ha a domborzat lehetővé tette - a Roma városi Capitolium mintájára a felmagasodó hegy volt" 6. G. Wissowa a hegyre épült Iuppiter szentélyekkel kapcsolatban a Közép-Duna vidéki culminalis melléknevek előfordulására hivatkozott" . A Duna fölé magasodó Plaffenberg és a hozzá hasonló, kiemelkedő Gellérthegy egy Iuppiter szentély számára kitűnő helyszínt jelentett. A római vallási mentalitástól a legkevésbé sem volt idegen, hogy Iuppiter vagy más isten" 8 olyan melléknevet kapjon, amelyben a más helytől különböző tisztelete fejeződik ki (Iuppiter Tavianus, Arubianus, Heliopolitanus, Dolichenus stb.). Nem meglepő tehát, hogy a Möns Teutanus-on tisztelt római főistent a Teutanus melléknévvel különböztették meg a tartományban máshol tisztelt luppitertől, és a Pfaffenbergen tisztelt Iuppitert pedig Carnuntumról nevezték el. Egyébként is tudj Lik, hogy a főisten esetenként arról a hegyről kapott nevet, ahol a szentélye állt (Iuppiter Poeninus, Appeninus, Kasius). A Teutanus szó vizsgálatával arra az eredményre jutottunk, hogy az nem az őslakosság istenneve, hanem a Gellérthegy kelta eredetű és római képzésű nevéből Iuppiter számára alakított melléknév. Jelentése: a törzsi hegyen tisztelt Iuppiter. A Gellérthegy császárkori Möns Teutanus nevével pedig jól egyezik a Duna túlsó, bal partján felépült castellum (contra montem) Teutanum helynévadás. Mráv Zsolt figyelt fel arra, hogy a Notitia Dignitatum castellum contra Tautantum helyneve (Not. Dign. occ. xxxiii, 55.) a Gellértheggyel átellenben a Duna bal partján megépített, erőd lehetett"''. A Tautantum helynevet a nyelvészek egyébként is a *teut- tővel hozták kapcsolatba, lokalizálni azonban nem tudták 1". Az erődben az aquincumi legio egy részlege állomásozott. A balparti castellum contra Tautantum (castellum contra [montem]) Teutanum) ellenerőd nevének jól megfelel a Duna jobb partján felmagasodó Möns Teutanus. Mráv Zs. következtetése több, mint egy lehetőség: jelenleg az egyetlen hihető magyarázat és lokalizáció 12 1. A Duna jobb partján, Valeria tartományban egyetlen olyan földrajzi név sem ismert, amellyel a Tautantum-ot kapcsolatba lehetne hozni 12 2. A Gellértheggyel átellenben a Duna bal partján a korábbi katonai építményre a 4. században ellenerődöt építettek. A katonai objektum jelentőségét jól mutatja, hogy a Notitia Dignitatum valeriai listájában a barbaricumi létesítmények közül "" WlSSOWA 1902, 102. 11 7 WlSSOWA 1902, Anm. 6. "* Artemis Efesia, Diana Tifatina. Hercules Gaditanus, Mater Deum Idaea stb. " Az erődhöz: NAGY L., AZ Eskü - téri római erőd, Budapest 1946. Lásd Mráv Zsolt tanulmányát ebben a kötetben. MELICH J.. A honfoglaláskori Magyarország Bp. 1927.-.420, HÖRIG 1950, 76; A NREITER 2001 nem foglalkozik a helynévvel. 1: 1 KOVÁCS Péter (2001, 141-168) vitatja az Eskü téri ellenerőd azonosítását a castellum contra Tautantum-maV. Póczy Klára véleményét fogadta el. A Iuppiter Teutanus szentélyt szerinte nem a Gellérthegyen, hanem a Szépvölgyi úti I.O.M. Teutanus bázis lelőhelyén kell keresni. Lásd Mráv Zsolt tanulmányát ebben a kötetben. 447

Next

/
Thumbnails
Contents