Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)
Tóth Endre: A Ippiter Teutanus oltárok
hőforrásról Bel Mátyás 1733-ban írta 6 6: „..egy nem mindennapi forrás ered. Ez, mint egy kőbe vált üreg, kb. 30 láb magasságú. Az biztos, hogy ez az egyetlen forrás, amely nemcsak a szőlőmunkásoknak, hanem magának a hegy lejtőjére települt Rácvárosnak egészséges, bőséges és állandó ivóvizet szolgáltat. A hegy tetején hideg, az alsó részein belül pedig meleg és gyógyító víz fakad a felszínre". A Gellérthegy lábainál fakadó források az Aquincum helynév kialakulása és értelmezése miatt meghatározó fontosságúak. Ma úgy tudjuk, hogy a Gellérthegyen a késő-kelta korban erődített oppidum létezett. A hegy meredek sziklái, a teraszokon kialakított sáncok alkalmassá tették a hegyet a megtelepedésre és a védekezésre. Emellett a hegy környéke két olyan természetföldrajzi adottsággal rendelkezett, amelyek szinte szükségszerűvé tették, hogy a kelta oppidum helyéül ezt a hegyet válasszák ki. A hegyen és a hegy lábánál feltörő források nemcsak a település vízszükségletét elégítették ki, hanem a kelta oppidumokra jellemző forrásszentélyek kialakulását is lehetővé tette. 6 7 Ugyanezt mondhatjuk el a hegytől délre húzódó mocsaras-vizenyős területről is, amely a kelták hiedelemvilágában szintén szerepet kapott. A Gellérthegy és környéke tehát mind a megtelepülésre, mind a védelemre és a vallásos szertartásokra alkalmas hely volt. A hegyről all. század közepén hallunk, amikor Gellért csanádi püspököt a fellázadt pogány magyarok a hegyen ölték meg: a hegy mai nevét a vértanúról kapta (1495: morts Sancti Gerardi ), a német neve Blocksberg. A Gellérthegy környékén az Árpád-korban szász telepesek laktak 6 9, de a névadás nem vezethető vissza az Árpád korra, mert a Blocksberg német nyelvterületen csak a 17. század óta adatolt. Miután Budát visszafoglalták a törököktől, a betelepült német lakosság nevezte el a Gellérthegyet Blocksberg-nek, amely német nyelvterületen a boszorkányok találkozóhelyét jelöli ". A nép hiedelemvilágban a hegy a kora újkorban kapott szerepet. A 18. század elején úgy vélték, hogy a boszorkányok az ország távoli részéről is Gellérthegyen gyülekeznek 7 1. A hiedelem eredetét nem ismerjük: a kialakulásában bizonyára közrejátszott a feltörő kéngőz, a meredek sziklák. A Duna keleti oldaláról a környezetéből kiemelkedő Gellérthegy látványa szinte kínálta a „leszállóhelyet" a boszorkányoknak. E hiedelemmel függhet össze, hogy a hegy délkeleti részén lévő terjedelmes barlangot Szent Iván barlangjának nevezték. A nyári napforduló, a Szent Iván nap közismerten a már keresztény lakosság körében is továbbélő pogány szokások napja. Noha a luppiter Teutanus oltárok június 11.-i keltezése közel áll Szent Iván napjához, bármiféle közvetlen kapcsolatot azonban a több, mint egy évezredes hiátus miatt valószínűtlennek tartok. A későközépkori, újkori népi hiedelem legfeljebb érv lehet annak bizonyítására, hogy a hegy a földrajzi adottságai, a hőforrások miatt a római korban is alkalmas volt vallásos cselekmények helyszínének. ** BÉL M, Notitia Hungáriáé novae histrorico-geographico divisa in partes quattuor, in: Pest megyei Régészeti Füzetek 10. Szentendre 1977, 10-11. 6 7 DE VRIES 1961, 114.-; BIRKHAN 1997, 778. stb. 6 8 DÖMÖTÖR S., Szent Gellért hegye és a boszorkányok. Tanulmányok Budapest Múltjából 7, 1939. 105. 6 9 GYÖRFFY Gy., in: Budapest története az őskortól az Árpád-kor végéig, Budapest 1973, 273, 7 0 Az elnevezés a Harz hegységi Brocken - csúcstól (Brochilsberg) - származik, de csak a 17. századtól adatolt és terjedt el a Blocksberg elnevezés, mint a boszorkányok gyülekezőhelye ( W EISER . Brocken, Hb. des deutschen Aberglaubens !.. 1927, repr. 1987, 1579-1580 és Ua. Blocksberg. Hb. des deutschen Aberglaubens 1,. 1423-1428. Ezért valószínűtlen a Kelenföld (német nevén Kreinfeld) Árpád-kori szász lakóitól eredeztetni a hiedelem kialakulását. Mindenesetre a kérdés további vizsgálatot igényel, [lásd még: TÓTH E. 2009], 7 1 DÖMÖTÖR S„ Szent Gellért hegye és a boszorkányok. Tanulmányok Budapest Múltjából 7, 1939, 92-111; DÖMÖTÖR T., A boszorkányok gyűlése a magyar néphitben, Ethnographia 1939. 442
