Gaál Attila (szerk.): A bölcskei kikötőerőd : Római kori feliratok és leletek a Dunából (Szekszárd, 2009)

Tóth István: Pannónia ünnepe: III idus iunias

emlékeztetnünk kell arra a savariai oltárra, amely jellegzetesen a kelta őslakossághoz kötődő istenek társaságában - a dii Augurales-t említi, és arra a „nagy történelem"-ben is jelentős szerepre, amelyet ez az istencsoport a pannóniai lakosság és katonaság vallási életében játszott. Nem hallgathatjuk el, hogy a savariai dii Augurales kultuszának előzményeit kutatva néhány éve a Savaria közelében fekvő Kőszegi-hegység nagy szikláinak (Kalaposkő, Széleskő) vaskori kultikus szerepére hívtuk fel a figyelmet. A gellérthegyi templenses és a nyilván jós-papi funkciójukat gyakorló augurok analógiáját a Pfaffenbergen azok a magistri montis jelentik, akiknek tevékenysége csakis a Carnuntum melletti Szent hegy apparátusának egész éven át történő működtetése lehetett. - Egy további pannóniai párhuzamos a brigetioi col(legium) moní/anorum, - isi léte jelent. Az e feliraton említett istenség és hegy azonosítása csak feltételesen lehetséges. 4.3. Az ünnep lefolyását természetesen nem tudjuk rekonstruálni. De abból a tényből, hogy a szertartás csúcspontját a két duumvir áldozata jelentette, az következik, hogy a városból a hegyre tartó menetben a municipium ill. colonia Aquincensium és a civilas Eraviscorum valamennyi tisztségviselője, valamennyi kiérdemesült tisztségviselője, a tisztségekre a közeli jövőben pályázni szándékozók sora, azaz a teljes ordo decurionum

2 a teljes Augustalis-testület, a col legi umok vezetői és tagsága, tehát a város valamennyi tehetős, ambiciózus polgára jelen volt. Miattuk, a várossal fenntartott gazdasági, társadalmi, családi kapcsolatok miatt, meg persze az ünnep fénye, malasztja miatt ott voltak a városi és territoriumi parasztok, kétkezi munkások, iparosok, libertusok, rabszolgák. Az ünnep öröme, a velejáró eszem-iszom odavonzotta a szegényeket, a tágabb környék csavargóit, mutatványosait; azaz a város és a territórium apraja-nagyja részt vett az esztendő minden bizonnyal legjelentősebb ünnepén. A duumvirek a császár és a civitas üdvéért szentelték feliratukat. A Székesfehérvárra került oltárt a kultuszközpont személyzete üdvéért állították. A korábban már említett, Silvanus Magnus-nak szentelt oltárt állíttatója, Cl(audius) Maximianus, egyszerűen pro sa(lute) fili(i) ajánlotta, a megszokott v.sd.m. formula elé azonban nyomatékkal írta oda: quod voverat. A votum tényének eme kétszeres, nyomatékos hangsúlyozása mintha arra utalna: a fogadalom tétele és beváltása között hosszabb idő, talán egy-két év telt el. Ez alatt az idő alatt történt meg a kért jótétemény (pl. meggyógyult egy beteg gyermek), és a fogadalmát teljesítő apa az ünnep dátumának feltüntetésével, tehát az ünnep erejének, szentségének hangsúlyozásával tett eleget vállalt religiosus kötelezettségének. A császár és a közösség üdvéért és sérthetetlenségéért tett fogadalomtól, a beteg gyermek gyógyulásáért mondott köszönetig terjedő ív azt mutatja, hogy a június 1 l-i Mons Teutanus-\ ünnep azt jelentette, Aquincum és a civitas Eraviscorum polgárai és minden lakója számára - amit KERÉNYI KÁROLY így fogalmazott meg: „Az ünnep-érzés mint az ember világának valósága [...] annyit jelent, hogy az ember képes ritmikusan visszatérő időközökben nyitott szeművé válni, és ebben az állapotában azokkal a magasabb valóságokkal, amelyeken egész létezése alapszik, közvetlenül szembetalálkozni." Utaltunk már rá, hogy az ünnep bizonyára több napon át tartott. Az etimológiai irodalom megegyezik abban, hogy a nyári napforduló ünneplése az európai régiségben több napon, akár egész hónapon át tartó, ciklikus ünnepsorozat volt, amit látványos közösségi rítusok, tüzugrás, körtánc, felvonulás, dramatikus játékok tettek sokszínű kavalkáddá. Az egy hónapos időtartamot nyilvánvalóan az ünnep csillagászati vonatkozása indokolta: a napéjegyenlőség napjához képest meg kellett várni, amíg a Nap, látszólagos égi útján, a soron következő állatövi csillagképbe lép. Semmiképpen nem bizonyítható, de felvethető, hogy a jól ismert, július 28-ra keltezett aquincumi felirat, amelynek állítója azt az ünnepi eseményt örökíti meg, 426