Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)
Zalai-Gaál István: A praehistoricus korszak rideg köde (Wosinsky Mór neolitkutatásainak mai aktualitásai)
tett megfigyelések alapján feltehető, hogy a késői neolitikumban bizonyos férfiak kiemelkedő teljesítményeikkel olyan, nem öröklődő vezető szerepre tettek szert, amely egyfajta szociális presztízzsel járt együtt. 148 A lengyeli kultúra esetében nem zárható ki bizonyos státusok, rangok öröklődése sem, amire pl. a különösen „gazdag" gyermektemetkezések, a koponya nélküli, sertésállkapoccsal eltemetett, a csiszolt kőeszközökkel, vagy silex- és obszidiánleletekkel kiemelkedő személyek csoportjai utalhatnak. 149 A nyugati vonaldíszes kerámia temetőihez viszonyítva a lengyeli kultúrában még szembetűnőbbek a férfiak, nők és gyermekek leletkombinációi közti különbségek. Ha pedig elfogadjuk azt, hogy az eszközleletek tükrözik a halott életében végzett munkáját, akkor a közösségen belüli erősen specializálódott nemek szerinti munkamegosztás is feltételezhető. Egyes kutatók szerint a vonaldíszes kerámia idején még csak egyes személyek esetében tartható valószínűnek, hogy eszközkészítésre- vagy használatra specializálódtak, „specialista családok" létezésére nincsenek adatok. 150 A lengyeli kultúrát követő rézkori időszakban azonban már számolhatunk kézművesekkel, ezek csoportjával vagy rétegével is. 151 A lengyeli kultúra társadalmának szervezettsége ebben is egyfajta átmenetet képvisel a korábbi nyugati vonaldíszes és a későbbi korai rézkori fejlődés között. Egyes férfiak, nők és gyermekek leletkombinációi alapján a Dél-Dunántúlon is feltételezhető egy, már részben kialakult hierarchikus felépítésű társadalom, amelyben a szociális differenciálódás már nem csak bizonyos személyek, hanem meghatározott családok esetében is joggal feltételezhető. A Dél-Dunántúl történetében először tehát a késői neolitikumban, a lengyeli kultúra idején figyelhető meg annak a, még a nyugati vonaldíszes kerámia idején elkezdődött, folyamatnak a felerősödése, mely egyfajta szociális rétegződést eredményezett, amelyben a férfiak mellett a nők és gyermekek esetében is kimutatható a magasabb státus. Ez a folyamat befejeződésére majd csak a korai rézkorban kerül sor, okait - többek között — a rézbányászat-, kereskedelem- és feldolgozás hatásaiban keresendő. A lengyeli kultúra dél-dunántúli temetőinek elemzésével egyértelműen kimutathatók a demográfiai változások is: az élelemtermelés eredményei települési koncentráció kialakulását eredményezték, mely főként a Kelet-Dunántúl és a Tiszántúl késői neolitikumára volt jellemző. E koncentráció folyamata közelebbről még nem ismert, 152 elsősorban a végbement technikai fejlődés, a földművelés újabb módszerei idézhették elő. 153 A nagy központi (árokrendszerrel is ellátott) települések kialakulása már a nyugati vonaldíszes kerámia idején elkezdődött és a lengyeli 148 Az óceániai-melanéziai térségben ebben az összefüggésben említendő meg a „chief vagy „big man" fogalma (VEIT 1996, 104). 149 A korai és középső rézkori temetőkben még erősebben nyilvánulnak meg ezek a jelenségek: megemlítendő a Patay Pál körülhatárolt „vagyonosabb" férfiak együttese, melyet vezetők vagy vadászok csoportjaként határozott meg (1970; 1983). 150 DOHRN-IHMIG 1983, 101; P. van de Velde szerint már a nyugati vonaldíszes kerámiában is kimutatható bizonyos fokú szakosodás a nyílhegyek, kőbalták és a kerámia készítésében (VELDE 1979a, 44-46). 151 A tiszapolgári kultúra egyes temetőiben egy-két olyan sírt is feltártak, melyekben 6 kg-ig terjedő súlyú nehéz silexrögök fordultak elő (LICHARDUS 1982, 208). 152 MAKKAY 1982, 131. 153 Feltételezhető az állatok által vontatott eke használata is, ámbár erre még nincsennek konkrét bizonyítékok (KALICZ 1998, 56).
