Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)

I. szekszárdi Duna-hídhoz vezető S-ö gyorsforgalmi út feltárásai és más leletmentések - Bondár Mária: Késő rézkor – badeni kultúra (4–5. tábla)

dékkal, a telepen képződött „szeméttel" töltődött be. Megtalálhatók az edényégetéssel összefüggő, kavicsréteggel és összetört cserepekkel kitapasztott tűzhelyek, a háztartási tevékenységgel kapcsolatos tüzelésnyomok, valamint kisebb kemencék (Aparhant, Várong) is. A badeni kultúra hazai településein cölöpszerkezetű, földbeásott házra alig van adatunk. Az egykori házakból csak a különböző növényi maradványokkal soványított paticsmaradványok kerülnek elő, amely arra utal, hogy az itt lakók ún. földfelszíni, sárral tapasztott falú vályogházakat építettek. A településeken különböző háziipari tevékenységet folytattak (szövés-fonás, edénykészítés, hálókészítés, kőeszközök pattintása és formálása, bőrkikészítés stb.). A telepek körül földmüveléssel és állattartással foglalkoztak. A sertés, juh és kecske mellett a szarvasmarhatartás volt jellemző. Táplálékukat a vadászatokon elejtett állatok húsa, valamint halak és folyami kagylók is gazdagították. Mindennapi használati tárgyak A badeni kultúra fazekasai változatos és szép edényeket készítettek. A főzésre használt ún. házikerámia általános jellemzője a főzőedények felületének durvítása, amelyet a vizes agyagra fröcskölt újabb agyagréteg felvitelével értek el. Erre praktikus okok miatt volt szükség: így nem csúszott annyira az edény felülete. Az étkezéshez, tálaláshoz (?) használt edények jellemzője a simított, fényezett felület és a különböző pontbenyomkodással, bekarcolással, kaviccsal bemélyített kannelúrával való díszítés. Az edényformák között megtaláljuk a nagy méretű tároló edényeket, a kisebb-nagyobb fazekakat, különböző méretű és formájú tálakat, a kisebb-nagyobb bögréket és korsókat, a nagy méretű szépen kidolgozott kancsókat, a kultúrára jellemző ún. mericéket (ezek magasra húzott fülű merítőedénykék), szószos edényeket, a bőrtömlőt utánzó, ún. halbárkákat (Bölcske) és a belül egyharmad-kétharmad arányban kettéosztott ún. kétosztású tálakat. A díszkerámia jellegzetes darabjai az áttört talpú serlegek és a nagyon lapos, kívül-belül díszes, jellegzetes spirál motívummal díszített (az S-9 feltárás során Tolna-Mözs térségében is megtalált) tálak (4. tábla, 5. tábla 1-4. kép, valamint a szövegközti rajzon). Ez utóbbiak a korszak kiemelkedően fontos leletei. Ebből a jellegzetes díszítésű edényből meglepően kevés maradt fenn, az egész elterjedési területről mindössze mintegy 40 darabot ismerünk. A Dunántúlról a Tolna-mözsi ásatásig egyetlen példány sem került elő, s az Alföldön is csupán egy töredékes edény jelezte a távoli területekkel (Bulgária, Görögország, Albánia, Németország) tartott kapcsolatot. A spiráldíszes (ún. bratislavai típusú) tálak a kultúra korai időszakára, a bolerázi csoport idejére jellemzőek. 20