Gaál Attila (szerk.): Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Válogatás az elmúlt tíz év ásatási anyagából (Szekszárd, 2001)

I. szekszárdi Duna-hídhoz vezető S-ö gyorsforgalmi út feltárásai és más leletmentések - Zalai-Gaál István. Az újkőkor kutatásának legújabb eredményei Tolna megyében (1–3. tábla)

got, helyzetet jelző karkötőket és a hidegen kalapált rézből készült korong alakú gyöngyöket, gyűrűket és karkötőket is. Ez az időszak az európai fémmegmunkálás legkorábbi időszaka. A felhasznált tengeri kagylók és a réz szintén a távolsági kereskedelem révén jutottak el a Dél-Dunántúlra. Már a korábbi vonaldíszes kerámia idején létesítettek különböző méretű és formájú árokrendszereket, melyek a településeket vagy azok egy részét kerítették be. A lengyeli kultúra korai időszakában alakultak ki Közép-Európában a klasszikus típusú kettős vagy hármas körárokrendszerek, melyek a településektől távolabb helyezkedtek el. Ezek 70-150 méter átmérőjű, kb. három méter mély körsáncok voltak, melyeket cölöpfallal láttak el, s a kitermelt földet az árkokon belül halmozták fel. Általában négy bejáratuk volt; a négy fő égtáj irányába elhelyezkedve. Valószínű, hogy ezek az építmények egy-egy nagyobb terület lakosságának vallási céljaira készültek. Technikai jellemzőik bizonyítják a lengyeli népesség szervezőképességét és magas technikai színvonalát, mivel létesítésükhöz több ezer ember munkáját kellett megszervezni. A lengyeli népesség közösségi, szociális viszonyait is elsősorban a temetőelemzés módszereivel vizsgáltuk meg. Az adatok jelzik, hogy a lengyeli fejlődés korai szakaszában is már a nehéz csiszolt kőeszközöket, elsősorban fejszéket birtokló és más - a feltárások során leletként jelentkező - eszközökkel is gazdagon ellátott személyek, (többségükben férfiak) állhattak az egyes közösségek élén. De fontos szerepet tölthettek be a közösség életében azon férfiak is, akiknél e leletkombinációk szerényebb összetételben fordulnak elő. Náluk is nagyobb az aránya azoknak a személyeknek, akik kőfejszét nem használtak ugyan, de kőbaltával rendelkeztek és ékszereket, főként agyarcsüngőket viseltek. A lengyeli kultúra dél-dunántúli temetőinek elemzésével egyértelműen kimutathatók a demográfiai változások a fejlődés során: az élelemtermelés eredményei települési koncentráció kialakulását eredményezték, mely főként a Kelet-Dunántúl és a Tiszántúl késői neolitikumára volt jellemző. E koncentráció folyamata közelebbről még nem ismert. Elsősorban a végbement technikai fejlődés, a földművelés újabb módszerei idézhették elő. Amint láttuk, a nagy központi (árokrendszerrel is ellátott) települések kialakulása már a nyugati vonaldíszes kerámia idején elkezdődött és a lengyeli kultúra korszakában fejeződött be. A kereskedelem, ezen belül a távolsági kereskedelem jelentősége is fokozatosan növekedett, így az ezzel foglalkozó személyek közösségen belüli jelentősége is nagyobb lett. E változások mögött külső ökológiai tényezők (klímaváltozások, a föld termőképességének csökkenése) hatásai is feltételezhetők. Végezetül nem hagyhatók figyelmen kívül a K-ről, (a tiszai kultúra) és DK-ről, (a Vinca kultúra) területéről érkező hatások sem, melyek erősen befolyásolhatták a lengyeli kultúra fejlődését. E hatások eredményeit a temetkezési szokásokban megfigyelhető jelenségeken kívül a kerámia tipológiai változásai tükrözik legnagyobb mértékben. 17