Gaál Attila (szerk.): Pannoniai kutatások: A Soproni Sándor emlékkonferencia előadásai - Bölcske, 1998. október 7. (Szekszárd, 1999)
Mráv Zsolt: „VALENTINIANUS ... IN IPSIS QADORUM TERRIS QASI ROMANO UITI IAM VINDICATIS AEDIFICARI PRAESIDIARIA CASTRA MANDAVIT.” (Amm. Marc., XXIX. 6,2) – I. Valentinianus kvád külpolitikája egy vitatott Ammianus Marcellinus szöveghely tükrében
szarmata határvidéken akarták felépíteni" ", méghozzá „olyan területen, amelyet Aequitius (és a császár) felfoghatott szarmata területnek ..., míg a kvádok a kérdéses területet maguknak vindikálhatták. Aequitius csak ilyen körülmények között adhatott helyet a kvád tiltakozásnak" 24 . Ez a három évtizeddel korábbi gondolatmenet ma is meggyőző. A rómaiak olyan vitatott területet sajátíthattak ki, amelynek hovatartozásáról a két fél véleménye gyökeresen eltérő volt. Valentinianus - valamilyen jogcím alapján igényt támasztva a területre - úgy gondolta, hogy ott jogosan, külön szerződés nélkül is építkezést rendelhet el. (A brigetiói követfogadáson a császár pontosan akkor veszti el a béketűrését és kezdi szidalmazni a kvádokat, amikor azok az erődépítés jogtalanságát feszegetik.) A kvádok szemében a szóban forgó vidék a kvád királyság része, ahol Róma csak az erre vonatkozó szerződés megkötése után foghatna erődítési munkálatokba. Ilyen felfogásbeli különbség valóban csak a kvád-szarmata határvidék esetében képzelhető el. Az sem lehet véletlen, hogy Valentinianus büntető expedíciójával - és az Ammianus által külön kiemelt kegyetlen pusztítással és válogatás nélküli lakosságirtással (Amm. Marc. XXX 5, 13-14.) - a kvád királyság DK-i részének lakosságát sújtotta. Ők vehették ki részüket leginkább a Kr.u. 374-es betörésből 25 , mivel őket érintették legérzékenyebben a római földkisajátítások és az ezzel járó kitelepítések. A császár célja megtorló hadjáratával nemcsak ezeknek a népcsoportoknak megbüntetése lehetett, hanem szokatlanul kegyetlen fellépésével egyben a lakosság kiirtása vagy elűzése a kiszemelt területekről. Mindezeket figyelembe véve az erőd - és ezáltal az a korlátozott kiterjedésű terület, amelyet a rómaiak közvetlen katonai felügyelet alá akartak vonni legvalószínűbben a szarmata-kvád határvidék kvád oldalán keresendő. Nagyon keveset tudunk ennek a határterületnek Kr.u. 4.sz-i viszonyairól. A rendelkezésünkre álló írott források már a kora császárkortól hangsúlyozzák a két nép szoros kapcsolatát, szövetségét és fegyverbarátságát (ld. például: Tac. Ann. XII 30; Cass. Dio LXVII 5; Zosimos I 48). Ammianus Marcellinus is külön kiemeli, hogy szomszédságuk, hasonló szokásaik és fegyverzetük miatt igen jól megértették egymást (Amm. Marc, XVII 12, 1; Amm. Marc, XVII 12, 12). Ugyancsak ő tudósít a Kr.u. 356/57-es kvád-szarmata támadásról és a Kr.u. 358-as római büntetőhadjáratról, amely során az egyesült expedíciós sereg a szarmaták földjéről lépett a szomszédos kvád területre. Az ezt követő béketárgyalásoknak és behódolásoknak a leírása fontos adatokkal szolgál a szóban forgó határvidék etnikai és politikai viszonyaira vonatkozóan. A császár 23 MÓCSY 1974c, 126-127. 24 MÓCSY 1972, 101 vö.: MÓCSY 1974a, 293-294; MÓCSY 1990, 299 4-5 j. 25 MÓCSY 1972, 101. 82
