Gaál Attila (szerk.): Pannoniai kutatások: A Soproni Sándor emlékkonferencia előadásai - Bölcske, 1998. október 7. (Szekszárd, 1999)
Madarassy Orsolya: Canabae legionis II. Adiutricis
1998 tavaszán a Vályog u. 14. telken (l.kép 1.) egy 2. századi ház zárófalait lokalizáltuk. Ez a lakóház, kicsit eltérő tájolással, a 2. század eleji épület megújítása. Mindkét periódusa mind technikailag, mind topográfiailag megfelel a canabae eddig megismert városrendezési trendjének. Feltártuk viszont ettől a háztól keletre egy 3. századi lakóház sarkát, mely az eddigi insula központi udvara felé folytatódik, és az 1996-ban megfigyelt házbelső zárófala. Tehát itt nem a 2. századi canabae épületet bővítik, hanem a telken belül teljesen új, igényesebb kivitelű lakóházat emelnek a 3. század elején. (2.kép.) A város más pontjain is kibővítik a lakóházakat, általában ekkor látják el őket padlófűtéssel, kapcsolják rá közvetlenül a csatornahálózatra. Ezek a bővítések az eddigi insulákat mintegy szétfeszítik, folyamatosan szűkülnek az utcák, épülnek be az eddigi közterületek, udvarok. A konkrét ásatási adatok alapján kikövetkeztethető rendezési koncepció nem ismétli az előzőeket, alapelvei újszerűek. Úgy tűnik, a canabae coloniává emelése nem csak közigazgatási reform. Mivel a katonaság anyagi lehetőségei kibővültek, az eddigi katonai jogrendből maga a város kerül át egy toleránsabb, az egyéniségnek bővebb teret nyújtó polgári jogrend alá. Az eddigi rang szerinti lakótér helyett bárki anyagi erőitől függően egyénileg építkezhet, a katonaságnak nyújtott bőkezű anyagi juttatások pedig mihamarabb visszakerülnek az állam financiális vérkeringésébe. Ez az építési periódus legalább két nemzedéken keresztül folyamatos, és a katonaváros létének utolsó pillanatáig tart. A házak terrazzopadlóit, valamint a falfestményt a legtöbb helyen megújítják. Koránt sem ilyen egyértelműek a 3. század második felének városrendezési elvei, majd a 3-4. század fordulóján a város kiürítésének - feladásának problematikája. Egyre valószínűbb, hogy a későrómai hadseregreformok kapcsán történő csapatátszervezések nyomán a területet központilag hagyják fel, szervezetten ürítik ki. A 4. század elején a katonaváros helye már biztosan külterületnek számít, a korábbi épületek alapfalait egy-egy kései sírkert kerítéseként használják fel. 7 Annak tisztázása, hogy ezek egységes későrómai temetők parcellái vagy egyegy apróbb helyőrség különálló temetői, valamint a 4. század folyamán még álló épületek funkciójának konkretizálása a további kutatások feladata. TOPÁL J. Későrómai sírok az aquincumi katonaváros nyugati peremén. Aquincumi füzetek 2 (1996) 50-52. 74
