Gaál Attila (szerk.): Pannoniai kutatások: A Soproni Sándor emlékkonferencia előadásai - Bölcske, 1998. október 7. (Szekszárd, 1999)

Kőhegyi Mihály: Tímák Kálmán kalocsai tanár levele Paulovics Istvánhoz, az ismósi erőd ügyében

Múzeumtörténeti szempontból is jelentős e kirándulás, mert a közeli vendéglőben határozták el a megye urai - a paksiak tüntetően távol maradtak -, hogy megyei múzeumegyletet alapítanak.)

3 Néhány hét múlva ismét vezércikkben foglalkozott az imsósi romokkal a Tolnamegyei Közlöny. írója (Nestor) cáfolja Nóvák doktornak azt az állítását, hogy a Duna bal partján római castromot nem építettek. Hivatkozik Hőké Lajos közlésére, mely szerint a Rába torkolatánál egy, Szobbnál két, Verőczénél egy ilyent már megtaláltak. Rómer Flóris Régészeti Kalauzának 81-82. lapjai alapján pedig a balparti erődök meglétét ténynek (Aquincum-Transaquincum) veszi.

4 Ám az imsósi erődöt nem tartja a balparti erődök közé sorolandónak. Szól Hampel József úr lerándulási szándékáról is, mely február l-jén történt volna, de az idő hirtelen rosszra fordult s a gőzhajózás leállt. (Későbbi útjáról nem tudunk.)

5 A vizsgálódás lassan tudományosabb színezetet öltött. Szelle, mint dunaföldvári járásbíró részt vett az 1882-es kiránduláson (igaz ugyan, hogy ebben a cikkében már 1879-re teszi azt, bizonyságául annak, hogy még minket személyesen is érintő dolgokban, mily gyarló az emlékezet) és már ott megjegyezte, hogy castrum a Duna jobb partján állott. (Ebből valószínű, hogy a Nestor aláírású hírlapi cikket is ő írta). Leírja, hogy a felbukkanó romok felső rétegét széthordták a paksiak folyosók kikövezésére, utcaajtó-küszöbnek, káposztás hordóba súlynak. A téglák közül - s ez talán közleményének leglényegesebb része - leggyakoribb a CO MAXIMIN és OFAR MAXENT AR. feliratú. A falak vastagsága 1,6 méter. Megemlítésre méltónak találja még - tekintettel a jövő kutatóira -, hogy a romok eredetileg 16 méternyire voltak a parttól, de akkor kőhányással akarták a parthoz kötni, de ez hiú törekvésnek bizonyult, mert a szaggatások e kőhányást megkerülték, s ma (1894-ben) már több mint 60 méternyire vannak bent a Duna medrében.

6 Ezután közel fél évszázadra el is aludt az imsósi romokkal való foglalkozás. Igaz, hogy a paksi Polgári Iskola Értesítőjében 1910-ben utalnak egy kulturális előadásra, melyben felemlegették a romokat egy novella keretében, úgy mellékesen.

7 1933 telének közepén azonban jó irányba terelődött az ügy. Ekkor ugyanis Timár Kálmán kalocsai tanár megtekintette a romokat és részletesen levelet küldött a Nemzeti Múzeumnak. A szöveget teljes terjedelmében idézem: Kirándulás a paksi romokhoz és a megyei múzeum-egylet kezdeményezése. Tolnamegyei Közlöny, X. évf. 6. szám (1882. február 5.) 4 A mü pontos címe Rómer Flóris: Műrégészeti kalauz különös tekintettel Magyarországra. I. Pest, 1866. 5 Nestor: Még egyszer az imsósi romok. Tolnamegyei Közlöny, X. évf. 8. szám. (1882. február 19.) 6 Szelle Zsigmond: A legújabb urnatemető Dunaföldváron és a paksi rom. ArchErt 14 (1894) 361-365. 7 Günsz Gábor: Arról, ami el van temetve (Kulturális előadás volt.) A Paksi Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola Értesítője az 1909-10. iskolai évről. Paks, 1910. 4-6. 46