Gaál Zsuzsanna: Megelevenedett képek: Egy kisváros a századfordulón (Szekszárd, 1996)

torral hajtott rotációs géppel dolgoztak. Nagyobb üzem csupán a villanytelep, a téglagyár, egy-két gépjavító- és kádárműhely, a vágóhíd és a szeszfőzde volt. A hagyományos céhes iparszerkezet felbomlása után is megmaradt a kisiparos jelleg. A tanoncképzést a polgári iskola vállalta fel, a gyakorlati oktatást a mesterek végezték. Az olcsó vasáru tömeges megjelenése a kézműves iparok differenciálódását eredményezte. A kovácsok, lakatosok, bádogosok a gyári eszközök javítását, karbantartását is elvégezték, munkájuk szolgáltató jellege került előtérbe. Az építkezésekkel nőtt a kőművesek száma, az új típusú házak pedig új bútordivatot indítottak el. Ezen igények kielégítésére felfutott az asztalosipar, a szőlőrekonstrukciókkal pedig a kádármesterség is új erőre kapott. Ugrásszerű emelkedést mutat a szabók, cipészek, varrónők, fodrászok, pékek, cukrászok, hentesek, mészárosok száma. Gyarapodásuk az életmód átalakulására utal: termékeik, szolgáltatásaik fogyasztója a gazda- és iparosréteg, a szaporodó polgári középréteg. A hagyományos szakmák közül eltűntek a takácsok, szűrszabók, gombkötők, csizmadiák, csökkent a fazekasok és molnárok száma és jelentősége. A múlt század végén kibontakozó „modern vaskorszak" a kisipari műhelyek szerszámozottságára is kedvező hatást gyakorolt. Új technikai csodák jelentek meg a háztartásokban, üzletekben, irodákban. A gramofonok, fonográfok, írógépek, varrógépek, biciklikjavítását egy új szakma képviselői végezték: a mechanikai műszerészek, „műgépészek". Gondoskodtak karbantartásukról, és sokan forgalmazásukat is felvállalták. A gépjavító, szerelő iparosok közül kiemelkedik a 17