Vadas Ferenc (szerk.): Dallá ringott bennem kétség és láz. Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei (Szekszárd, 1991)

Vadas Ferenc: A szülőházés a város képe a levelek és a vallomásos művek tükrében

szobra pedig az új ház elébe, egy szép nagy virágágyás fólsejébe. Az alkotó, Kiss Kovács Gyula a beteg Babitsot mintázta meg, a csonttá-bőrré soványodottat, a laposat, amilyennek Németh László látta utoljára. A halál torkából visszanéző embert nem a törékeny test, hanem a gazdag szellem emeli magasba. A szülőházban is van szobra Babits Mihálynak. Gondolataiba merülve ül foteljében a hajdani tuják és tamariszkuszok közötti lugas helyén, ott ahol gyermekkorában a szomszéd ház födeléből húzott nádból nyilat készített, ahol diákként könyvet forgatott, ugyanott ahol íróvá érve Dante-műveket fordított. Jó a szobor! A rideg anyagok (kő és bronz) ellenére érződik a melegségbe. A bravúros kompozíció és a hibátlan arányok az alkotó tehetségét dicsérik. Farkas Pál ismeri a mesterség minden csínját-bínját. De a tenyérbe hajló fej megformálása a mesterfogásoknál messzebbre mutat: a boltozatos magas koponya, az erős, kemény áll, az arcon tükröződő gazdag lelkiség a legjóbbakra emlékeztet: arra a hatalmas erejű sejtelmes arcképre, melyet Rippl-Rónai József festett Babitsról, vagy amilyennek a költőt Bernáth Aurél látta. A szobrok mellett számos jel utal arra, hogy a szülőváros egyre jobban igyekszik megadni mindazt az elismerést, amire Babits Mihály egész életében vágyott. A szekszárdi dombokról mind többben látják Európát, mint ahogy ő is látta innét Itáliából hazatérve Párizs és London fényeit. Ötven év után sem feledjük, amit Illyés Gyula a költő halálakor mondott: „Volt egy pillanat Európa történetében, midőn a nyugat szelleme elbillent a földrajzi nyugatról s Magyarország fölé szállt, az ő feje fölé". 18