Vadas Ferenc (szerk.): Dallá ringott bennem kétség és láz. Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei (Szekszárd, 1991)

Vadas Ferenc: A szülőházés a város képe a levelek és a vallomásos művek tükrében

Babits Pista a művésznő ellenvetésére - „hogy most béke lévén: nem bűn a békét éltetni", kedvesen és gyermekül a következőket válaszolta: „most ismét puskaporos a levegő - mert az ifjúság és mindenki új háború útján reméli csak az elcsatolt területek visszaszerzését, tehát most is békére uszítónak érezhetik a verset..." - Javára legyen, hogy végül is engedett, és piruló szerénységgel jelentette ki: „különben ha Mihály nem szól bele a műsorba -, akkor én igazán kis Miska vagyok a nagy Miskához képest!"

33 Fején találta a szöget! Csoda-e, hogy bátyja úgy halt meg, hogy nem tudta, az öcscse is költő! - mert költőnek tartotta magát és műfordítónak; Goethe-fordításaiból néhányat Csányi Lászlónak is felolvasott. „De ez inkább a pszichológusokat érdekli" - a „nagy Miska" életművének egyik legjobb ismerője szerint.

34 A család nőtagjai közül a Nenne a félárva gyermek bizalmasa. Neki mutatja meg első verseit, műfordításairól az ő véleményét kéri, később is szellemi társnak tekinti a nagynénit, aki „fiatalkorában nagyon művelt volt, sokat olvasott még franciául is..., és szerette a verseket".

35 Közelebb állt hozzá, mint tulajdon anyja. A kérdés csak az, hogy meddig. Ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a gyermek- és fiatalkori partnerség az évek múlásával gyengül, pusztán azzal is, hogy amíg a Nenne tudásanyaga nagyjából szinten marad, Babitsé hallatlan gyorsasággal gyarapszik. De nem ez a főok. Nem is a kettőjük közötti távolság, a kilométerekkel mérhető, hanem valaki más, egy asszony, aki 1921-ben nemcsak feleségként, hanem költőtársként is belép a magányos férfi életébe. Feltűnő képességei nincsenek, inkább csak művészi ábrándjai, de érintésközeiben van, vele mindent meg lehet beszélni, amit korábban a Nennevel lehetett, és ez az asszony a szerelem és hűség szálaival kötődik hozzá. Ami az egyik oldalon gyengül, a másikon erősödik. A levelekből vett példák is jelzik, hogy a szekszárdiak közül a húszas évek második felétől az anyja áll hozzá a legközelebb: ő kapja az első könyvet, őt örvendezteti meg elsőként a jó hírrel, a levelek hangneme is arra utal, hogy fokozatosan melegszik a kettőjük közötti érzelmi kapcsolat. A sír felé ballagó szenvedő lelkek egyre jobban érzik, hogy egymásért vannak. Epilógus A városok nagyságát nemcsak a lakók számával, a közművekkel és gyárkéményekkel mérik, hanem a polgárok műveltségével, kultúra iránti fogékonyságával, azzal is, hogy miként ápolják íróik emlékét. Jó példa erre Weimar, Goethe városa, amely szellemi értékeivel vált metropolisszá. Szekszárd kisváros. Költője a jó Garay János. 1898-ban közadakozásból szobrot állítanak neki; teret, szállót, általános iskolát, gimnáziumot, termelőszövetkezetet és piros kendős úttörőcsapatot neveznek el róla. A hatvanas évek közepéig reneszánszát éli a Garay-kultusz, melyet a rokonok alakítottak ki testközelben a századforduló éveiben. Babits Mihály 1967-ben kapja szülőházát irodalmi emlékhelynek vissza. 1970ben a művelődési ház homlokzatára kerül fel a neve öles betűkkel; első köztéri 17