Bodnár István: Béri Balogh Ádám a vértanuhalált halt kuruc brigadéros (Szekszárd, 1938)

csátották ?) a többit mind egy mocsárba szoritották. Balogh alezredest néhány kapitánnyal együtt szintén elfogták, 200 lovat zsákmányoltak. (Bécsi hadilevéltár, Feldakten 1790 1

0/3. Fasc. 247.) (A. d. Pr. Eugenischen Akten.) Balogh tehát, bárhogy történt is, kisiklott a kézből. Nádasdy gróf császári altábornagy azonban visszaszorítja Bakonyig. De már itt sem lehet sokáig maradása. A dunántuli lakosság kimerült, nem szívesen fogadta _ a visszavisszatérő kurucokat s kezd hangulatának kifejezést adni. Balogh Ádám tehát keresztülverekedve magát a császári hadseregen s ellenséges érzelmű falvakon, Mohács mellett akar átjutni az Alföldre. Ezt az utolsó hadi útját érdekesen világítja meg Petrasch ezredesnek Tolnán, 1710 október 29-én kelt, a M. Kir. Hadilevéltárban őrzött jelentése. (A kuruc korszak iratai, 1710. évi csomag, 47.) Ez „Az 1710 október 29-én Tolna mellett vivott csatározásról" szóló jelentés elmondja, hogy „Tegnap reggel (október 28.) 8 órakor hire jött, hogy néhány kuruc egész közel az ujpalánki hidig merészkedett és aztán Szekszárd irányában menetel. Így könnyen fel lehetett tételezni, hogy maga Balogh Ádám se lehet messze, mert néhány paraszt egy órával előbb azt jelentette, hogy ők őt 2 mértföldnyire innen 500 lóval (lovassal) falujokban hagyták. Erre megparancsolta Saecula ezredesnek hogy összes, körülbelől 120 jó lovasával nyeregbe üljön, amely lovasokkal ő aztán az ujpalánki hid felé indult. Meg kell jegyeznie, hogy a rácok, ha nem tudnak maguk mögött németeket, nem mutatnak hozzá nagy kedvet, hogy távolabbra előre menjenek s az ellenségben kárt tegyenek. Ezért, hogy hátvéde legyen, Pfeziner százados vezetésével 100 hajdút menesztett ugyancsak Szekszárdon át. Ezalatt különböző helyekről oly hirek futottak be, hogy Balogh Ádám 500 lovasával Mohács és Vörösmart felé halad. Sőt, hogy egy másik uton 80 hajdújával és 4 szakállas puskával (Doppelhakhen), melyek eddig az erdőben voltak elrejtve, Kecskemétyt is oda irányította, hogyha lehet, dúlják fel a Batona melletti sáncot és vágjanak át a Dunán. A parasztok még azt is hozzátették, hogy az ellen csupa tiszt meg önkéntes s mind szánalmas külsejü. Erre Petrasch két sajkát leküldött a Dunán, hogy az ottani kis sáncot, amelyet egy hozzátartozó hadnagy alatt 60 ember 2 sajkával védett, megerősítsék. Az ő szándéka az volt, hogy az ellenséget majd a szárazföldön nyomon követi. Ez azonban befordult jobbkéz felől a hegyekbe. S miután látta, hogy a Petrasch legjobb emberekből álló két csapata már túlságosan is előre ment s hogy nincsen köztük német, levágtatott a magaslatról, hogy őket hátba támadja, mielőtt az előre vezényeltek oda érhetnének. S ezt annál is inkább megtehette, mert a magasból megfigyelhette, hogy a 6 lovaszászlónál nincsen mellette több 50 embernél. Mikor aztán ő a porzásból látta az ellenség dühös előretörését, az előcsapatokért küldött, hogy forduljanak vissza. Ámde azok későn érkeztek. Igy nem volt más tennivaló, mint szembe szállani az ellenséggel. A támadás mindkét részről olyan heves volt, hogy összekeveredve egymásba lovagoltak. A kurucok kétségbeesve harcoltak. S már azt hitték, hogy a rácokat elpusztították, de ezek biztatására keményen kitartottak. Olyan szorosan voltak összegabalyodva, hogy sokan még kardjukat sem használhatták, hanem pisztolyuk és karabélyuk agyával ütötték-vágták egymást agyba, főbe. Egy kuruc, mielőtt észrevette volna, csákányával magát Petrascht is lerántotta lováról, de egyik emberétől életével lakolt érte. Petrasch épp jókor kapott lóra, mert közben Saecula ezredes is vágást kapott a térdére. A nagy kiáltozásra, hogy ne engedjenek, az előcsapatok mindjárt itt lesznek, az ellenség végre is meghátrált. Azon a kis helyen 70 kuruc maradt 62