Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

A kocsik széles talpú nagy kerekeken járó erős szekerek. A homok-hordásra szánt bivaly szekereinkhez hasonló magas deszkaládában, keresztbe fektetett deszkaülések vannak s a kocsi négy sarkából kimagasló póznákra vászon vagy gyékény-ponyva van a hőség elleni védekezésre kiterítve. Ha még hozzá képzeljük azt, hogy az ut egyik felében homok-sivatagon vontattunk, másik felében pedig csupa szikladarabokon döczögtünk s hogy nemcsak a délutáni időn, hanem az egész éjszakán át kellett c tűzoltó-fecskendőkhöz hasonló faalkotmányban a kemény deszkaülést megülni — gyenge fogalmat alkothatunk magunknak e kéjutazás keheméiről. Ezt.azonban nem panaszként említem, inert talán soha sem éreztem örömtelibb hangulatot, mint e fárasztó uton, hanem csak azon régi igazság támogatására hozom fel : hogy a ki otthon megszokott kényelmet keres, az a keletre soha se utazzék. Jaífán kivüi körülbelül egy jó félórán át csupa óriási kaktusok és aloökkal kerített gránát és narancs kertek között haladtunk. Azon tul azután megkezdődött a Sáron sivatagja, melyben sem fa sem fii nem tenyész. A sivatag homokjában a fojtó porfelleget nyelni egyik kocsisnak sem volt Ínyére, megkezdték tehát az előrehajtást, mely valóságos versenyfutás volt mindaddig, mig a kocsik s lovak mind összeakadtak s egymásba ékelődtek. Mindez azonban nem ártott az erős szekereknek, csak minket ne fogott volna el a félelem. Szokott módra jól eldöngetve kiki türelmetlen kocsisát, csakhamar helyre állt a béke és rend közöttük.