Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

A kissé hosszura nyulott, do minden esetre tanulságos audientia után megvaltunk örökre a kiválóan szívélyes érsektől, ki a terem küszöbéig kisért bennünket s ismételten a fölötti örömének adott kifejezést, hogy magyarokat is láthatott. Meghívott bennünket ebédre is, de azt nem fogadtuk el. mentségünkre azon körülményt hozva fel, hogy nagyon kiszabott az időnk, s még sok látni valót kell megszemlélnünk. Óhajára megtekintettük azonban még a kertet is, melynek pálma ligetében fáról vert friss datolyákat ízleltünk. Lotfallah barátunk még a délutáni időre is legnagyobb készséggel ajánlotta fel szolgálatát, a mit el is fogadtunk. Kiérve a zárdából első dolgunk volt, hogy óvatossági szempontból az utczán a legelső vizhordozónak kecskebőréből megmosdattuk doktorunkat, nehogy a ragályos szembetegek megvizsgálása által inficziáltassunk. Egész délután Lotfallah barátunk kíséretében sétakocsikázást tettünk gyönyörű pálmaligeteken keresztül a pasák és gazdagoknak villáihoz a Mahmudiesatorna mentén, mely a Nilus vizét vezeti a városhoz. A nílusi bárkák élénk forgalmán kivül a felláhok (földművelők) gazdasági tanyáit is volt alkalmunk közelebbről megszemlélhetni. Ezek is csak Nil iszapból alkotott putrik, azon különbséggel, hogy a sárfalak többnyire éktelen szines mázolást mutattak. Néhány házon tevét, hajót és templomot láttunk alig felismerhető alakban vörös festékkel felmázolva, a mi Lotfallah barátunk megjegyzése szerint a hadzsi czimet jelzi