Wosinsky Mór: Keleti utam emlékei (Szekszárd, 1888)

Első pillanatra alig ismertek reá, miután most borotválva látták, mig azelőtt, — miután a kelet szokása szerint itt kivétel nélkül minden pap szakált ereszt, — őt hosszú fekete szakállal ismerték. A hospitiuninak eltedre szólitó esengetyüje liivott el e megható viszontlátásnak örömteli szemléletétől. Az Ízlésesen teritett ebédlőben esak társaságunk tagjai foglaltak helyet, miután — pénteki nap lévén — a házbelieknek böjtölniük kellett, a zarándokok azonban dispensatioban részesültek. Costa-Major Ferencz atya, a zarándokháznak tiroli születésű főnöke, ki a szent Ferenczrendüek szerzetes ruhájának viselésétől fel van mentve s hosszú szakállal ezimádát hord, — nyugtalanul dirigálta az arabs szolgákat s sürgött forgott az asztalok körül, hogy a vendégek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Miután nem képzelhető, hogy az ember Athénben vagy Spártában ép ugy élhessen, mint oda haza, azt kérdezhetné az olvasó, hogy milyen volt az életmód Jerusalemben, melynek már neve is csupa mystikus emlékeket kelt az emberben. Ha azt hinné, liogy e rendkívüli városban mindennek, még az életmódnak is rendkiviilinek kell lennie, — ugy bizonyára csalódik. Daczára annak, hogy mint az egész keleten, ugy itt is ismét csak faggyúval főztek, — az étkezés törzsgyökeres osztrák konyha szerint készült s kifogástalan, Ízletes volt, sőt figyelmök annyira terjedt, hogy a menüből az osztrák módra készített magyar paprikás sem hiányzott. A felszolgált bor édes és nagyon erős volt, 8*