Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

Erszike". Tehát csakugyan a magyar énekesnő. Erzsike kisasszonynak fellépése ! A mint az első éneket megkezdte : ,,Elmennék én tihozzátok estére .. ." meggyőződtem a tiszta magyar dialectus, hangnyomaték s lelkesült előadásából, hogy nem magyar ruhába öltöztetett idegen, hanem csakugyan törzsgyökeres magyarnak kellett lennie. Eddig úgyszólván süketnéma voltam, — szólhattam, de nem értettek, hallhattam, de nem értettem. Most azonban, mintha egyszerre kigyógyultam volna kényszerű nyavalyámból ! Hallok is, értek is, és pedig távoli hazáin nyelvén. Ha az Othellónak neki rontott peleskei nótárius nem jutott volna eszembe, ugy harsogó „ éljen"-t kiáltottam volna a közönségnek tapsokban kitört hálás lelkesedésébe, igy azonban megelégedtem a csendes lelkesüléssel, mely azonban mégis hevesebb volt az összes tapsviharnál. Alig hittem, hogy éjfél felé jár az idő, midőn a kis csavargőzösre szállítunk, hogy haza térjünk. Az egész estén se merre, még a színpadon sem láttam lámpa-ülágitást. Az éjjeli nap, melyet ugyan nem hittünk, de világosságát ép oly mértékben élveztük, mint itthon borús időben a déli órákban — különös bájt kölcsönzött a tükörsima, tengernek, melyen hajónk tovasikamlott. A hajónk körül le-lccsapódó, hófehér színii csüllő madarak sivitása ellentétet képezett a távoli zenének halk hangjával- Közvetlenül szállónk előtt kötött ki hajónk, s csakhamar nyugalomnak adtam volna magamat, ha ugyan nyugalmamat a szokatlan nappali világosság nem zavarta volna, Soká hányko-