Wosinsky Mór: Karcolatok dán-és svédországi utamból (Szegzárd, 1888)

drosehkét. melylyel somi jártuk a vendéglőket s csakugyan sehol sem kaptunk csak ogyetlen-egy szolalt is. Végxe hosszú hajsza után kocsisunk említette, hogy volna még egy vendéglő a tengerpart közelében, mely ugyan nem elsőrangú, de azért ajánlja. Beleegyeztünk most már mindenbe, csakhogy födél alá juthassunk; mert úgyis bőrig áztunk a szakadó esőben, melyet még kiállhatatlanabbá tett a felkerekedett zivatar. Végre kaptunk szobát e vendéglőben, melynek minden vendége s általában minden élő lénye — egy pinczért kivéve — már Morpheus karjaiba dőlt. Magunk voltunk csak az étteremben, mely még elég tisztességesnek látszott. Vacsorára vsak hideg étkeket s theát kaptunk ; — azonban ugy látszott, a vendégkönyvbe bejegyzett állásunk szerint akart pinezérünk bennünket megvendégelni, mert a hideg étkeknek egész kiállítását tálalta fel, de nagyon gyanúsnak tetszettek ezek, mert egyikről sem lehetett igen kivenni, hogy mi akar az tulajdonképen lenni, — izök meg plane elárulta, hogy biz' nem elsőrangú vendéglő kosztja. Megelégedtünk tehát pusztám vajas kenyérrel, mely egy óriási tálban díszlett az asztal közepén. Bőjties étkezésünk után siettünk szobánkba, hogy legalább a pihenés kárpótolja e sok fatalitást. Pinezérünk nagy istálló-lámpással világított előttünk s felszólított, hogy kövessük. Födetlen udvaron át czammogtunk sár- és esőben, míg egy meredek falépcsőn felkapaszkodott vezetőnk s mi utána. Felérve az emeletbe, néhány picziny szobán mentünk, keresztül me-