Wosinsky Mór: Az őskor mészbetétes díszítésű agyagművessége Székfoglaló értekezés(Szekszárd, 1904)
A levegőn való szárítás után az edényeket füstös, kormozó lángon kiégetjük, mi által szép fekete szint öltenek. Ha a nyers edények felületét, mikor az még kissé puha, üveg, csont vagy sima kvarczdarabokkal simítjuk, akkor fényesek lesznek és a fényt az égetés után is megtartják. Az égetés után elkészítjük a mészpép-csonthamú keveréket ( 2 /g csonthamú, 1 /3 mészpép) és belekenjük azt a díszítés mélyített vonalaiba, végre ruhadarabbal eltávolítjuk a felesleges péprészeket a felületről. Néhány óra múlva megkeményedik à betét és szilárdan ragad az edény falához. Égetett gypsszel is sikerül a munka, hogyha annak vízzel való megkeményedését kevés gummi arabicum-oldattal meglassítjuk. De e módszer már csak azért sem ajánlatos,, mert a gyps vízben meglehetősen oldható, míg a mészpépből keletkezett szénsavas mész és a csonthamú majdnem oldhatatlannak mondható. Az anhydritnek a literaturában felemlített alkalmazása tisztán a mese országába utasítandó absurdum. A porrá tört anhydritet nem tartja össze semmi sem és szárítás után ismét porrá válik. Csak akkor, hogyha 1—2 esztendeig mindig nedvességgel érintkezik, változik át víztartalmú gypsszé, és a gypsnek minden rossz tulajdonságait mutatja.« Ismerve ez edények díszítőanyagát, az a kérdés merül még fel, hogy mi lehetett e mészbetétes edények rendeltetése ? A díszítőanyagról láttuk ugyan, hogy annak a víz nem igen árt, de tűz mellé állítva alig használhatók ez edények, mert az erösebb tűz behatása alatt megrepedezik s meg^ lazul a mélyedésekben e díszítőanyag s csakhamar kihullik. De már maga a gazdag díszítés is kizárja azt. hogy ez edények konyhai czélra használtattak volna. Alakjuk és nagyságuk is azt mutatja, hogy nem a mindennapi közhasználatra készültek. Konyhai czéloknak megfelelő nagyobb alakban csak kivételes esetben találunk mészbetétes edényeket s ezek is égett emberi csontokat tartalmazó urnák voltak. Legtöbbnyire piczinyek, mintha csak díszedények volnának, nem ritkán, különösen a tálaknál, belső részük is díszített, nincsen talpuk, többnyire gömbalakú a fenekük s nem ritkán csúcsban végződnek. • 22 Y
