Vendel-Mohay Lajosné: Liszt-emlékek Szekszárdon (Szekszárd, 1986)
43 Liszt-levél és dokumentum
Lisztnek e néhány soros üzenete szorosan összefügg az 1871. december 14-én Augusznak küldött levelével. (L-A 80.) Richter dec. 13-i filharmonikus koncertje előtt Liszt levelet kapott Augusztól a Janina-ügyre vonatkozóan, amire ő az itt közölt névjeggyel Richter koncerjén ígért választ. Mint azt Liszt és barátai előre sejtették, hírhedt tanítványa, Olga Janina „grófnő" külföldről érkezve, 1871. nov. 25-én meglepte Lisztet új, Nádor utcai lakásán. A magával hozott pisztollyal Liszt életére akart törni. Botrányos viselkedése, hisztérikus jelenetei után kísérletet tett arra, hogy Liszt lakásán megmérgezze magát. Három válságos nap után, Augusz közbelépésére, Mihalovich rábeszélésére elutazott Párizsba, hogy ott telepedjék le. Lisztnek és barátainak sikerült elérni, hogy az eset nem végződött nyilvános botránnyal. (L-A Emlékeimből, 15-16. o, LBr VI. 293, 306 S 359-361.) Liszt e mély lelki megrázkódtatásokkal teljes napok után egy időre mindentől visszavonult. Bizonyára Richter koncertjére sem ment el, és szerda este egy második levélben élőszóval ígért választ Augusznak. (Kiemelés tőlünk.) Esti leveléhez másnap dec. 14-én még a következő utóiratot csatolta, melyből jól látjuk az összefüggést névjegyén küldött üzenetével: „Ui. Csütörtök reggel. Arra számítottam, hogy ezt a levelet Richter koncertjén, tegnap este adom át neked. Ma és holnap sehová sem megyek, kivéve azt, hogy holnap este eljövök érted 6 óra felé". (L-A 80.) (Az idézett levél dec. 13-án kelt részét Legány közölte, i. m. 95-96. o.; dec. 14én írt utóirata saját fordításunk.) Richter János (1843-1916), győri születésű karmester. Liszt ajánlására 1871-től a Nemzeti Színház karmestere; 1875-től külföldön él. Olga Janina-Zielinska Piasecka (1845-?...) lembergi születésű zongoraművésznő, a 60-as évek végétől Liszt tanítványa 1871 tavaszáig. Származását Legány világítja meg, (i. m. 207. o. és ugyanő: Franz Liszt. Unbekannte Presse und Briefe aus Wien, 1822-1886. BudapestWien, 1984. 175. o.) Liszt kézírása névjegyén, Augusznak címzett borítékban. Üzenetét nevének betűi alá, mintegy folytatásként írta. Kartonlap, l r , 10x6.5 cm. Lsz.: 79.1.31.