Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

RÁCEGRES - Iskola a szabad ég alatt

álló világot őriz évszázados érintetlenségben, ősi tárgyszerűséggel. A már költő Illyésnek, aki alig él hasonlatokkal és a jelzőkkel is óvatosan bánik, a nyelvben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében van szüksége a tájszavakra, a bennük rejlő stiláris meg a hozzájuk fűződő etikai és történeti értékek miatt. Hogy mennyire őrzi és ápolja anyanyelvének ezt a legősibb rétegét, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1949 nyarán Rácegresen naplójegyzetei között szinte tájnyelvi kismonográfíát készít hang-, szó- és mondattannal; gazdag szókészletében többszáz főnevet, igét és melléknevet értelmez. Már hetvenötödik életéve körül jár, mikor formabontó regényében, a Beatrice aprődjai-bm újra ellátogat ifjúsága történéseinek színterére, a szülőföldjére. Mintha csak tegnap történt volna, kivételes emlékezőképessége és a tájnyelv tudatos ápolása révén olyan élénk színekkel festi a múltat, hogy szinte ott érezzük magunkat a tápéi lakodalomban, ahol a szép Pákolitz Mariska a menyasszonytáncot nem a trottyosok, a németkéri trombitások, nem is a füstösbanda, a vajtai cigányok, hanem a pusztai citerások hangszereinek muzsikájára járja; orrunkat is megcsapja a cselédlakodalmak méregerős zabaforrás-anak, bográcsban főtt birkapaprikásának tömény faggyúillata. Egy nyelv (nyelvjárás) vitalitása teremtőképességével is mérhető. A puszták nyelve némely vonatkozásban egytőről fakad a népművészettel: a diadalkapuvá faragott jármok, az elmés szólások és mesterien cifrázott káromkodások közt fellelhető a rokonság; a szavak és tárgyak mögött emberek állnak azonos sorssal, embercsoportok a fajtájuk teremtette szépségideállal, etikai és esztétikai érzékkel. Utánozhatatlan művészet ez, s tiszta forrás, melyből nemzedékek merítenek és tesznek is hozzá valamit. Illyés ezt a nyelvet - ahogy Csányi László fogalmazza - nem irodalmasította, hanem a benne rejlő értékeket fejlesztette általános érvényűvé: a kultúraőrzőt kultúrateremtővé változtatva. Számára a puszták népe tömör, tárgyilagos nyelve nem a stíluseszményt jelentette, hanem a látásmódot, azt, hogy a szónak a valóságot kell tükröznie pontosan és félreérthetetlenül. „A kortárs-stílussal egybevetve merőben új ez a hang, s újszerűségét épp az adja meg, hogy tudatosan egyesíti a múlt tisztább törekvéseit a jelent átformálni akaró eszménnyel. Rácegres találkozik Párizzsal, haza és nagyvilág, magyarság és Európa fonódik egységbe."

47 A haza kezdetben a pusztát, a nagyvilág a gyönyörű dombhajlatokat, beláthatatlan búzamezőket és az erdőszámba menő kukoricatáblákat jelentette a kis Illyés számára, melybe ha betévedt, órákig