Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

BONYHÁD - A széppróza első jelei

ne, hogy a szülők egymáshoz való viszonyulásában a gyermek illetéktelen; neki apját és anyját is szeretnie kell. A széppróza első jelei A Bonyhádról (1914,1915 és 1916-ban) keltezett ötven levél és levelezőlap többségében pénzről, csomagküldésről, betegségekről és diákcsínyekről esik szó, de képet kapunk az iskolai életről, a háború következményeiről, a diákok hangulatáról, a városról és még sok minden másról. A gyermek- és serdülőkori levelek - a versektől és rajzoktól eltérően - nem művészi igénnyel készültek. Első olvasásra úgy tűnik, hogy többségüket bármelyik osztálytárs hasonlóképpen írta volna, de ha a mondatok mögé nézünk, és a stílus értékeit kutatjuk, akkor a szabatos fogalmazásból, a gondolatok hullámzásából, egy-egy választékosabb kifejezésből, az olyan találó, népi ihletésű hasonlatokból, mint az „olyan tüzet rakunk abba a sparhelt forma kályhába, hogy egy ökröt is meg lehetne sütni" rajta,

32 érződik, hogy a levelek írója anyja nyelvét jól megtanulta, tudja, hogy mi a ritmusa a magyar prózának. Egyik-másik levél történet-elbeszélő, lelkiállapot-festő részletén megcsillan valami abból a mesterien kimunkált prózanyelvből is, amellyel Illyés Gyula műfajteremtővé vált. 1915. szeptember 19-én kelt levelének sorai az értelem esztétikáját őrizve példázzák, hogy hogyan fokozható a boldogságérzés stiláris eszközökkel, a jó igenlése többszöri tagadással: „... milyen jó az, ha valaki kap csomagot, nem azért! nem az a fő, hogy lehet enni, nem az, hogy na mostjóllakom az egyszer, hanem valami más, amit nem lehet leírni, olyan különös érzés fut át rajtam, mikor rágondolok arra, hogy na ezt az én édesanyám csomagolta és abban a hazaiban megvan az a különös, hogy ha mindjárt nem is olyan finom, de azért jobban izlik, mint más..."

33 Dombóvárott és Bonyhádon tovább gazdagszik a pusztáról hozott alapnyelv; Pesten, a nagyvárosban választékosabbá válik. Tizenhat éves korában már nem egyszerűen a lábán, hanem az apostolok lován jár, az állomásra testvérével nem kimennek, hanem kiparádéznak, a rozzant cipőt - finomkodva - nem a suszternak, hanem a cipőgyógyításznak küldi el a cecei nagymama. Az édesanyjának 1918 vé-