Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

DOMBÓVÁR - A gimnázium

23-án kelt legfelsőbb elhatározásával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Dombóvárott a magyar tanulmányi alap terhére kir. kat. főgimnázium állíttasék fel."

8 A négyfős testület az ország különböző jobbára peremkerületeiben lévő, gimnáziumaiból verbuválódott: Nessl Lajos igazgató Lőcséről, Pável Ágoston Tordáról, Szmodics Zoltán Szakolcáról érkezett; a benjaminnak számító magas szőke fiú, Schneider András tanári oklevelén pedig éppenhogy csak megszáradt a tinta. Egy tanéven át tanított, aztán elvitték katonának, „1915 májusában megsebesült az északi fronton, s 1916. június 11-én hősi halált halt, tetemét pedig pünkösd vasárnap du. a Gnilowdy község határában egy kereszt mellé" temették.

9 A tragikus végű, szigorú, de szerető szívű tanár földi maradványait jeltelen sír őrzi, emlékét a háborúban életüket vesztet- , teknek kijáró tisztelet, és egy regény, mellyel hajdani tanítványa névtelenül a világirodalomba emelte, pedagógiai baklövése ellenére, vagy éppen amiatt: „A végzet egy mértanórán ért utol. Ezt a tantárgyat rokonszenves fiatalember tanította. Őszintén vonzódtam hozzá. Lelkesülten bámultam rá, ha a padok közti sétájában néha mellettem állt meg. Ruhájának illata ma is az orromban van. Magas, szőke fiú volt, egy évre rá elesett a háborúban. A táblánál álltam, körzővel, vonalzóval, s a jó tanulók biztonságával szerkesztettem az ábrát, az aznapi leckét. Egyenest húztam a B és F pontok között. »Mondd is, amit csinalsz« - szólt hozzám a tanár. - Egyenest húzok a bé és áff pontok között - feleltem. A tanár mosolyogva felütötte a fejét. »Mi között?« - A bé és aff pontok között - ismételtem. Egy kicsit tájszólásban beszéltem. - Nem áff, hanem eff. - Igenis. - Mondd ki, hogy eff. - Áff - mondtam tisztán és félreérthetetlenül. - Nem áff! Mondd, ahogy kell. Hallgattam. Tudtam, hogy nálunk tájszólásban beszélnek, nem ő-vel, amit később igen szépnek találtam, hanem az e-t hol egész zártan ë-nek, hol nyíltan csak á-nak ejtve; közönségesebb szavainkat például, ha a pusztaiak módjára morzsolás helyett zsurmolást mondtunk, anyánk elég gyakran kijavította, de csak a szavakat, mert a hangokat ő is úgy ejtette, mint mindenki. Nagyapa is gúnyolódott néha