Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

SIMONTORNYA - Egyházak és iskolák

templomban egy időben gyakorta több pap is misézett. Csengettyűs ministránsként naplójegyzetében ezen kolduló barátok egyikének állít méltó emléket: „A nagyszombati feltámadási ünnep Magyarország katolikus vi­dékein igazánból a tavasz ünnepe, a természet feltámadásáé. Az is­tentisztelet közepén a hívek egy időre elhagyják a templomot; élü­kön a díszbe öltözött papokkal körmenetben bejárják a helység egy részét, mintegy avégből, hogy a téli sok tömjénezés után szippantsa­nak egy kicsit a kikeleti alkonyatok illatából. Ezt az ünnepséget ugyanis késő délután tartják. Csak nálunk furcsán. Mert hisz Krisztus vasárnap támadt föl, har­madnapra s nem másnapra. Simontornyán a körmenet útja az iskola felé vezető kis utca volt, aztán a Vár tér (ahol mi iskolások óraközben játszani szoktunk), majd a vár megkerülésével a piactér s onnan a kereskedők utcáján ­Simontornya Váci utcáján - át vissza a templomba. A házak ablakában itt mindenütt gyertyák égtek, mégpedig abla­konként kettő-kettő. A járdán mindenütt nép; a férfiak kezében ka­lap, az asszonyok kezében olvasó és imakönyv, koruk szerint fehér vagy fekete fedelű. A papok előtt is még ministránsok haladtak, talpig érő csipkés fe­hér ingben, vállat borító gallérban. A ministránsok kis csapatát is megelőzte a csengettyűs ministráns. Vagyis voltaképpen ő nyitotta meg az egész menetet. 1913 nagyszombatján a simontornyai körmenetben ez a csengety­tyűs ministráns én voltam. Már az oltártól elindulva s aztán kint vé­gig az utcákon szünet nélkül ráztam a hatalmas templomi csengőt, amely tulajdonképpen négy csengőből volt összeszerkesztve, s ame­lyet én - színe s hangja után - ezüstnek gondoltam. Csakhamar azon­ban elfáradt a kezem, a jobb is, a bal is, a csengőt nem föl-alá ráztam, teljes karral, hanem csak csuklóból fordítgattam rajta egyet. A négy iker csengő így is tökéletesen szólt. Mentem emelt arccal, rántottam egy-egyet a csengőn, s néztem, hogy omlanak kétoldalt térdre a fér­fiak is, az asszonyok is. Az élménytől, a tavaszi levegőtől részegen kerültem az ünnepély végén a sekrestyébe. Szokás volt, hogy a ministránsinget s a ministrá­lás más kellékeit az egyik szerzetesnek adjuk át. Simontornyán nem plébánia, hanem egy ferences kolostor végezte a hívek lelki veze­tését.

Next

/
Thumbnails
Contents