Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

RÁCEGRES - Iskola a szabad ég alatt

tak. Nem kis részben azért, mert az egész évi koplalásért kárpótlást kívánt magának a násznép. Meg is kapta: az uradalomtól kölcsön kapott dohánysimító asztalok úsztak a zsírban és a borban, „a káposzta gyerekfej nagyságú töltelékeit a vékony nyakú cselédek tejeskalácscsal tömték magukba".

52 Az enni- és innivalót javarészt a pusztaiak hozták: vágott baromfit, tojást, aprósüteményeket, megesett, hogy tortát is küldtek már előzően ide. A sütéshez főzéshez a konyhaművészetben legtekintélyesebbek fehér kötényt és kendőt kötöttek. A ház előtt réz üstben birkapaprikás gőzölgött, a kölcsönkért tepsikben szárnyasok sültek, a felszolgálásban legények segédkeztek. A mértéktelen falás a pusztai lakodalmakhoz éppúgy hozzátartozott, mint a papi áldás. Talán még annál is fontosabb, mert arra már volt példa, „hogy a párok templomi jóváhagyás nélkül frigyre léptek, de arra egy sem, hogy addig, míg »rendes« lakodalom tartására nincs mód, templomra gondoljanak. Azt a szégyent, a »mezétlábas esküvő«-ét nem viselték volna el".

53 Szegény menyasszony! Amíg a vőlegény meg a násznép valamennyi tagja fülig ette-itta magát, neki koplalnia kellett, mert szokás szerint a menyasszonynak nem illett enni a saját lakodalmában. Csak csipegethetett a sok-sok finomságból, azt is csak azért, hogy lábán maradjon az éjfélkor kezdődő fergeteges csárdásban, az órákig tartó menyasszonytáncban, amelyet a násznép apraja-nagyja járt vele egymást váltogatva. Bezzeg a vőlegény! Őt tömték, mint a libát, úgy jóllakhatott, mint életében soha. A menyasszonytáncért, ajándékkal vagy pénzzel mindenkinek fizetnie kellett, a rokonságban közelebb állóknak többet, a távolabbiaknak kevesebbet. Az utolsó tánc, a „vőlegényforgató" az ifjú férjet illette. Ennek végeztével vonult szálláshelyére az ifjú pár. Hogy aztán ott mi történt, azt már csak másnap, azoktól a gyerekektől tudta meg a többi, „akiket a lakodalom miatt még rendes időnél is előbb fölkergettek a fészkükbe".

54 Milyen kár, hogy a lakodalmak nem tartanak örökké! Még a falusiaknak, a több naposaknak is egyszer csak vége szakad, a rácegresiek pedig még a reggelt sem érhették háborítatlanul, mert a hajnalok hajnalán élesen kongó ekevas hangja a béreseket munkába szólította: három órakor kezdődött az állatok első etetése, ötkor a második, aztán az itatás, hat órára, mire a haranglábon megcsendült a „szelid angélus", valamennyien a szekéren ültek. Egész nap dolgoztak, s csak az esti etetés, itatás, almozás után kerültek haza.