Vadas Ferenc: Rácegrestől Párizsig Illyés Gyula a pannon ég alatt, 1902-1928 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1992)

RÁCEGRES - Tanítók és tanulók

„szólítás", akasztófahumorral a „gatyaremegtetés" napja, amikor az uradalom tudatja, hogy a cselédek közül kiket tart meg és kiket bocsát el újévkor. „Akinek kezébe adják a cselédkönyvet, ahhoz egy szót sem szólnak, a mozdulat mindent kifejez. Értelmes mondatot ilyenkor a cselédek sem ejtenek, erre a jelenetre nincs hagyományos szöveg. (...) Az elbocsátott azonnyomban útra kél, s igyekszik még aznap eltalpalni a környékbeli pusztákra, hátha befogadják valahol. Mi történik vele, ha nem fogadják be?"

32 Azt az író sem tudja, azaz egyről mégiscsak tud, az öreg Gyimótiról, a holtával távozóról, kinek neve nem megy feledésbe, hanem az utókorra marad. Gyimóti-kút, Gyimóti-kút; mert abba a Gyimóti fúlt. Gyimóti vén első béres. Lehetne ma százhúsz éves. Apám is, mint legényember méhészkedett az öreggel. Akkor adták ki az útját, mikor ezt a kutat fúrták. Szent Mihálykor, őszidőben őszi országos esőben vehette föl az iszakot s mehetett amerre látott. Ment az első keresztútig, az újonúj csordakútig; ment is, állt is, maradt volna; maradt mégis, kimódolta. Fénylett még a fejszenyomtól vályú, káva, gém, kútostor. Egy Apponyi készíttette. Gyimóti megkeresztelte. Száz év múlva, - lesz, ki tudja: kié volt Rácegres puszta? De meglesz a Gyimóti-kút, mert abba a Gyimóti fúlt.