Szentes András: A Csapó –kúria és a szekszárdi képtár (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1991)

Rocco Marconi: Krisztus és a házasságtörő nő

nak a külső fejedelemnek tisztit, hanem az ü tiszti szerint az asszoni állatot inti penitenciára." A reneszánsz mester a hétalakos kompozíción a teret három síkra osztva a szereplőket félalakban ábrázolja. Az előtér síkjában három alak áll: középen Krisztus, testével kissé jobbra a vétkes nő felé fordul, míg fejével ellentétes irányba, a vádló farizeus felé;jobbját áldóan maga elé emeli, baljával a földre, az írásra mutat. A bal oldalon álló farizeus - az esemény másik főszereplője - kezeit övébe dugva Krisztussal ellentétes testhelyzetet foglal el. Jobbra a bűn elkövetője, a házasságtörő nő áll, fejét kissé lehajtja, jobbját bűnbánóan maga elé emeli. A középtérben az írástudók és a katonák állnak. A képre szigorú isokephalia, a fejek azonos magasságban való megfestése jellemző. Krisztus alakja nem emelkedik a cselekményben részt vevők fölé, a képen kissé balra tolódik, kiemelését a tekintetek iránya, a kifejező gesztusok s a viselet jellemző színvilága segíti elő; isten-emberi mivoltából az emberi a hangsúlyosabb. Jellemző a kézmozdulatok sokfélesége is: a központi alak kézmozdulatát a nő kezének s a vádló farizeusénak ezzel ellentétes mozgása képi ritmussá teljesíti. A kompozíciót, az alakok zsúfoltsága ellenére, két, viszonylag önálló egységre, térfélre bonthatjuk. A bal oldali, négyalakos csoport önmagában zárt, szimmetrikus kompozíció. A csoporton belül lejátszódó drámára a vádló és védő egymásnak feszülő testtartása, a gesztusok ellentétes ritmusa, a fejek összefordulása utal. Az általuk meghatározott előteret a középtér síkjával egy kopasz, szakállas farizeus alakja köti össze, az, aki jobbjával a vádló gallérját fogja, s egyúttal az egységet balról határolja. Jobbról viszont a kompozíciót egy katona zárja, aki bal karjával kissé az előtér síkjába fordul, s kezét Jézus vállára teszi. A jobb oldali csoport háromalakos: az előtérben a vádlott, aki a drámai történés szempontjából a cselvetés „eszköze", a második síkban két mellékalak, a cselekmény résztvevői állnak. A hátteret jobbára építészeti elemek, tagolt falfelületek és oszlopok alkotják, jobbra tájrészlet látható. A kevésbé jelentős eltérések mellett sok hasonlóságot is találunk a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Rocco Marconi-mű és a szekszárdi kép között. Az esemény szereplői az előzőben is két, egymás mögötti síkban helyezkednek el. Az előtérben álló főalakok (Krisztus, a vádló farizeus és a vétkes nő) háromszög alakú kompozíciót alkotnak. A középen álló Jézus mozdulatai hasonlóak a szekszárdi kép Krisztusának a gesztusaihoz: fejével kissé balra fordul, s az ujjain számoló farizeusra tekint, akit a festő itt profilban ábrázol. A nőalak megfestése eltérő: a budapesti képen a bűnbeesett asszony védőjére emeli tekintetét, kézmozdulatai félelemről árulkodnak, míg a szekszárdi festményen lehajtott fővel várja az ítéletet. A budapesti kép a festő érettebb alkotása, csoportfűzése levegősebb, lazább, a jobb és bal oldali csoportok Jézustól jobban eltávolodnak - ezzel kiemelik a központi figurát - ugyanakkor összefüggő kis egységeket alkotnak. A hátteret a jobb szélen megjelenő tájrészlet mellett mindkettőben építészeti elemek zárják. Krisztus alakját a mögötte megjelenő fülke emeli ki. Rocco Marconi jó néhányszor megfestette a képünkön látható jelenetet. A szig-