Szentes András: A Csapó –kúria és a szekszárdi képtár (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1991)

A szekszárdi Béri Balogh Ádám Megyei Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

A hat kép közül négy női és kettő férfiportré, mindegyik álló, egész alakos és interieurbe helyezett. A beállítás túlságosan merev, a figura és a környezet kapcsolatára a síkszerűség jellemző, amit ellensúlyozni próbál a ruhakelmék aprólékos, kínosan gondos megfestése, díszes voltuk, eleganciájuk hangsúlyozása, ami a női arcképek esetében teljesen uralja a képfelületet. A mesterségbeli gyakorlatlanságot és elrajzolásokat feledteti a korban szokásos életszerű ábrázolásra való naiv törekvés is, amit mozdulatok vagy apró múltbeli történések jeleznek. A Női arckép neccel című festményen az alak mozdulataiban spontaneitás és merevség keveredik. Utóbbit fokozza a szoborszerű merev testtartás és a mimika nélküli arckifejezés, amellyel éles ellentétben áll a csípőre tett kéz (6. kép). A Kislány író táblával című kép hasonlójellegű, és bár a táblára mutató mozdulat miatt a természetesség érzékeltetése itt szerencsésebb, a merevséget nem sikerült feloldani. A hat kép közül méret és művészi ábrázolás szempontjából a Balkonon álló hölgy arcképe a legigényesebb (7. kép). A ruha itt a legdíszesebb, a szobabelsőből ezen a képen láthatunk a legtöbbet, és a bal oldalon, az erkély korlátja felett egy stilizáltán, jelzésszerűen megfestett parkra nyílik kilátás, előterében kővázába ültetett narancsfával, aminek terméséből öt darab a földre gurult. Ez valószínűleg allegorikus jelentésű, talán elhalt gyermekeire utal. Az előző két arcképhez hasonlóan itt is jól érezhető a kemény, merev beállítás és a feloldására irányuló törekvésből adódó kettősség. A reprodukcióban is bemutatott arcképek a még allegorikus értelmű attribútumok és az életszerű beállítás vegyítésével átmenetet képviselnek a következő század portréművészete felé. Mindenesetre a monumentalitás igénye és a finom színvilág a műveket a 18. századi magyar ősgalériák reprezentatív képviselőjévé avatja. A művész eleget tesz a műfaj követelményeinek, amennyiben érzékelteti az ábrázoltak társadalmi pozícióját, rangját és vagyoni helyzetét. A hölgyek a francia rokokó divatját viselik, a férfiak viszont díszmagyarban vannak, amiből következtethetünk arra, hogy magas rangú magyar főúri családról van szó. Ezt támasztja alá a feltehetően a kastélyhoz tartozó franciakert ábrázolása is. Kilétük megállapítását erősen megnehezítette az, hogy a képek származási helye ismeretlen volt. Jelentősen segítette a munkát viszont az a tény, hogy a megyében csupán egyetlen kastély jöhetett számításba, amely eléggé nagy és reprezentatív volt ahhoz, hogy a közel 2 méter magas képek számára helyet biztosítson, és megfeleljen azoknak a társadalmi igényeknek, amelyek a képekről leolvashatók (elegáns berendezés, gondozott park). Ez a kastély jelenleg is áll a Szekszárdtól északnyugatra fekvő Hőgyészen, amely a 18. században épült. Moldoványi József a Tudományos Gyűjtemény 1824-es számában így ír róla: „... egy emeletű frantzia ízlésre épült, és a nagy Anglus kertnek tsak nem közepén helyheztetett pompás négy szegletű és régiségekkel megtömött Kastélya...".

3 Az idézet további része a park szépségeit ecseteli, amiből megtudjuk, hogy idegen, egzotikus növények, fenyőfák és szobrok díszítették. A falu birtokosa 1777-től gróf Apponyi György, Tolna megye főispánja, aki egyben új tulajdonosa lett a jelenlegi formájában feltehetően 1750 körül épült egyemeletes barokk kastélynak.

4 A festmények közül kettőn, egyelőre még tisztázatlan okból, alaprajzot is megörökített a festő. Az egyik egy idősebb férfiról szintén Mertz János által készített mell képen szerepel, amely a so-