Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

„Die 14 Maii. Adtam Szebényi Istvány Mester Uramnak Annuális fizetésben . . A felekezeti tanítót is a város fizette. * „Die 21 Maii. Adtam, magam és kis Bírák számára négy Pár Csizmáért nyolc forintot és 11 Va pénzt A bíró és a kisbírák a város csizmájában jártak. Akkor olcsón állították elő a csizmát. * * „Item. Haramia kergető haiduknak kenyérért A város közbiztonsága nem állott erős lábon. A sötétvölgyben ma is létezik a „haramia kút". Ugylátszik a betyároknak pihenő helyéül szolgált akkor is és valószinű abból az idő­ből maradt hátra a mai neve: * „Die 24 Maii. Fő Hadi Commissárius Uram Eő Nagysága számára Tyukfiért, Fü­szerszámért, Borért Hadbiztos járt Szekszárdon, a bíró a város költségén megvendégelte, „fűszerszám" (fűszer) is kellett az ebéd Ízletessé tételéhez. * „Die 29 Maii. Fizettem Nagy Mártonnak, hogy az Barátot Simontornyára vitte . . Trautsohn apát intézkedése folytán ab­ban az időben simontornyai ferences barátok látták el a lelkészi teendőket. Az idehozatal és visszavitel a város kötelességét képezte. * „Die 30 Maii. Item Űrnapkor Puskaporért . . . . Az 1914-es világháborúig Űrnapján a mozsárlövés szokásba volt, így a jelzett kiadás 30 frt. 8 frt. 11 Va p." 35 p. 80 p." 1 frt. 53 V« p." 50 p."

Next

/
Thumbnails
Contents