Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

A kontárokat szigorúan üldözték. Kisebb kihágásokban (káromkodás, verekedés) maga a céhmester döntött. Minden céhnek remekbe készült ládája volt, amelyben őrizték az önkormányzati jelvényeket, a céhleveleket, a számadásokat stb. A ládát a gyűléseken mindig kinyitották és azt nagy tisztelettel állták körül. A szekszárdi takács és szabó céhek levelei 1720-ból, a pintéreké 1723-ból, a vargáké 1726-ból, a molnároké 1748-ból, a szűcsöké pedig 1749-ből valók. A kereskedelem eleinte hiányzott. Az 1719-ik évben telepedett le a városba az első kereskedő, Rácz István, akinek a jövedelme azonban mindössze 20 forintot hozott. Miután vásártartási jogot kapott a város, az 1721-ik évtől már nagyobb állatvásárokat tartottak és így emelkedett a kereskedők I száma is. A Rodt Ferenc Konrád apát által kiadott szerződés az előadottak alapján szögezte le, hogy Szekszárdon sok a szabad ember, akik jobbára iparból és kereskedésből élnek. Az apátok alatti ipar és kereskedelem fejlődésével együtt járt az egészséges gazdasági élet és a magyar kultúra szép jövőt igérő kibontakozása. Az utolsó telepítési szerződés ezért állapította meg azt is, hogy „a mezőváros lakói Tolnavármegye közepén a többinél virágzóbb helységben laknak." * * * A török kiűzése után a városban erős hitélet vette kezdetét, miért is a szekszárdi lelkészi teendőket az apátok mellett más — részben szerzetesrendi, részben világi papok végezték. Mérey Mihály apát minden idejét az újjáépítésnek szentelte, tehát lelkipásztori teendőkre nemigen volt ideje. A város első plébánosaként azt a Mikeházy Andrást említik, aki 1696 január 14-én Mérey Mihály apátot egy birtokügyben képviselte. Az 1703-ik évben Csepreghy Mátyás volt a plébános. Bár az 1711. évi augusztus hó 26-án, az 1714. évi június hó 28-án és október hó 4-én Mérey apát maga is keresztelt, a plebánosi