Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)

javarésze földmívesekből és iparosokból áll, hogy végzett munkájuk után fáradságot nem ismerve, esténként lankadatlan buzgalommal jönnek össze próbákra és a nyilvánosság előtt minden adandó alkalommal hirdetik a magyar dal utolérhetetlen fölényét. Nemzeti szempontból felmérhetetlen értékű alakulás történt az 1924-ik évi december hó 30-án, a polgármesteri hivatalban. A jelzett alkalommal a város hazafias társadalmának a lelkéből egy csodás nevelő hatású intézmény, a Szekszárdi Levente Egyesület magja kelt ki, amely rövidesen hatalmassá fejlődött, hogy bevált­hassa mindazt, amiért életre hívták. Mennyivel más a levente köte­lékben felnőtt mai fiú, mint a régi. Értelmes, szolgálatkész, tisz­telettudó és önérzetes, tudja, hogy levente. Érzi, hogy a mellette álló is ugyanazért a célért, a szebb magyar jövőért küzd, lelkében tehát a sorsközösség eszméje, a bajtársi szeretet honol. Az 1928-ik évi november hó 11-én vasárnap, szép ünnepség keretében szentelték fel a Leventék zászlaját. A zászlóanyai tisztet vitéz Vendel Istvánné töltötte be. A Béla király-téren, a városháza előtti ünnepélyen képviselve voltak az összes hatóságok és a szülők lelkesedve szemlélték fiaik zászlószentelési ünnepélyét. A zászlóanya a leventékhez beszédet intézett, amelynek vé­gén a következő szavakkal kötötte fel a zászlóra szalagját: „Jöjje­tek mindannyian a testvéri szeretet szent tüze által hevített hit­tel, bizalommal e zászló alá, amely a békés munka idején ép úgy, mint a biztosan bekövetkező nagy napon arra int, hogy leventék: Előre nagy Magyarországért!" * Az 1925-ik évi március hó 29-én tartották a Szekszárdi Kisgazdák a zászlószentelési ünnepélyüket. A kormányt dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter és Tahy Jakab főldmívelésügyí államtitkár képviselte. A zászlóanyai tisztséget özv. Föglein Jánosné szül. Nyéki Julianna és özv. Török Józsefné szül. Csötönyi Julianna töltötték be. A zászlószentelési szertartást Virág Ferenc apátplébános végezte, amely után népgyűlés volt. Az ünnepi beszédet dr. Őrffy Imre országgyűlési képviselő mondotta.

Next

/
Thumbnails
Contents