Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)
Szekszárd tűzrendészete — bár tüzikaszszával régen rendelkezett — a kiegyezés után is igen kezdetleges volt. Az itteni tűzoltás intézményes megszervezése a kerület volt országgyűlési képviselőjének, Boda Vilmosnak a nevéhez fűződik, aki az 1873-ik évi szeptember hó 7-én az alábbi felhívást intézte a város lakosaihoz : „A mai felvilágosult kor az erkölcsi és anyagi téreni haladást tűzte zászlajára. Az anyagi jólét elengedhetetlen feltétele, hogy a szellemi téreni működés biztosíttassék. A vagyonosság emelésére leghathatósabb eszköz a társadalmi tömeges összműködés, segélyezés és támogatás. Ezen alapeszméből kiindulva, megállapítható az is, hogy a vagyonnak s így az anyagi jólétnek leghatalmasabb ellenségei az elemek, s ezek közt a tűz, amely évek szorgalmas gyümölcsét pár óra alatt megsemmisíti s egész családokat juttat koldusbotra. Az is kétségtelen dolog, hogy ezen káros elem leküzdésénél nagy szerepet játszik a rendszeres eljárás, az ügyesség és a gyakorlottság. Az okok ily láncolata okozta, hogy már alig van a magyar államban székváros, sőt emporiális hely, hol a tüz által okozni szokott nagy szerencsétlenségek meggátlása, vagy legalább kisebb körre szorítása céljából „tűzoltó-egyletek" nem alakultak. Szegzárd sem maradhat hátra, mely az alkotó elemek oly kiváló mennyiségével rendelkezik. Felhívom azért mindazokat, akik az eszmét akár anyagi segéllyel támogatni, akár az egyletbe, mint működő tagok belépni óhajtanak, hogy az alakítás és szervezkedés módozatának megállapítása végett folyó évi szeptember hó 14-én a kör-egylet helyiségében megtartandó értekezleten megjelenni szíveskedjenek. Szegzárd, 1873 szeptember 7. ^ vi|mos „ A felhívás Szekszárd nemesen gondolkozó polgárainál viszhangra talált és a szekszárdi „Önkéntes Tornász és Tűzoltó-Egylet" az 1873-ik évi december hó 21-én megalakult. Elnök Georgievich Pál, alelnök Elmann Miklós, titkár Thaly Dezső, pénztárnok Hayt