Gaál Attila (szerk.): Szekszárd Megyei város monográfiája (Hasonmás kiadó Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2006)
A közölt leírás fontos adatokat tartalmaz a városra nézve. Elsősorban is szembetűnik a város lakosságának a nagysága és az összehasonlítás folytán annak rohamos emelkedése. A török kiűzésekor alig volt Szekszárdnak lakója és amig 1720-ban I.OOO—I.2OO; 1786-ban 5.275, 1811-ben 6.000, 1836-ban 9.000 egyént, addig 1846-ban — az alapkő letételekor — 11.000 lelket írtak össze az 1.400 házból állt városban. A felsorolásban találkozunk a háztulajdonosok, a vármegye, a város vezetőinek és az egyes alapok kezelőinek a neveivel. Közülők soknak a családfája kiszáradt már, viszont számosan ráismerhetnek a „nagy idők w-ben élt elődeikre. Az alapok közt szép összeggel szerepel a Remete-kápolnáé, amelyet — mint fenntartó — a város kezelt. Az újvárosban „egykor építendő" templom alapja azt mutatja, hogy már akkor szép számú hívek éltek a jelzett városnegyedben és erősen érezték a templom szükségességét. A gimnáziumi alap, — mint felkiáltó jel — állandóan ébrentartotta ilyen intézet itteni létjogosultságát. Igen tanulságosak az akkori gazdasági állapotokra és a város vagyoni viszonyaira vonatkozó adatok is. Az egykori „haramiakergető hajduk"-at a pandúrok váltották fel, akik a strázsamester felügyelete alatt látták el a közbiztonsági szolgálatot. A város szép barokstílben épült új, „emeletes közös háza" szemlélte tehát már a készülő nagy vihart, amely 1848-ban rettenetes erővel roppantotta össze a nemzet élni és fejlődni akaró testét hosszú időn át fojtogató bilincseket. * A börtönből való kiszabadulása után, az 1840-es évektől kezdve a magyar politikai és társadalmi élet irányát már Kossuth Lajos adta meg, amely után az 1848 bekövetkezését feltartóztatni nem lehetett. Az 1848-ik év elején Európa nagy részén a forradalom szele süvített végig, amely mihozzánk — az elnyomottakhoz — ís eljutott és amely hatóerejében sokkal nagyobb és félelmetesebb volt, mint a más nemzetek hasonló mozgalma.
