Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Amit a középkori Tolna vármegyéről tudni lehet

cseréket a folyamatosság megbomlásának veszélye nélkül végre lehetett hajtani. Ugyanezen csoport egyben összekötőként is működött a nagy- és középbirtokosok felé, hiszen tagjai előszeretettel vállaltak ezeknél alacsonyabb hivatalokat (tiszttartóságot, ispánságot) stb.

56 Az úgyszintén választott jegyző (nótárius) neve először 1516-ban bukkan fel az egyik oklevél alján: Fabianus sedis nostre nótárius (N° 200). Rajta kívül még egy tolnai nótáriust, Hatvani Rubin Dénest ismerünk név szerint (N° 207), aki a tisztből a királyi kúriára távozott.

57 Egyébként a vármegyei kiadványok általában is a jegyzők jó alapképzettségét tanúsítják. Az általunk fellelt Tolna vármegyei eljárásokban mindössze egyetlen törvénysértésre, visszaélésre vonatkozó utalást találunk. Ez éppen az akkor már Budán szolgáló Hatvani Rubinnal van kapcsolatban, akit Matucsinai János 1523-ban azzal vádolt, hogy tolnai jegyzősége idején ellenfele, Morgai Mihály kezére játszott (N° 207). Amennyiben a tisztikar valamely tagja — vagy mint földesúr, vagy mint valamely hivatali működése során elszenvedett/elkövetett hatalmaskodás sértettje — érintett volt, természetesen kimaradt az ítélkezés folyamatából. Ilyenkor vagy maga az univerzitás, vagy a csonka tisztikar járt el; a jelek szerint részrehajlatlanul. Bár a szomszédos Somogy vármegye 1498-ban címer- és pecsétadományban részesült II. Ulászló királytól — amelynek használata 1521-től fogva vált általánossá —,

58 Tolnának a jelen szerint nem volt ilyen közhitelű „jelvénye". A vármegye kiadványainak hátoldalán mindvégig magánpecsét(ek) — az alispánoké és a szolgabíráké — vagy annak nyoma(i) található(k).

59 Bár kiadványai között az egytől a hat pecséttel megerősítettig mindegyik változatra akad példa Tolna, azok közé a vármegyék közé tartozott, amelyek általában négy- és ötpecsétes okleveleket bocsátottak ki (négypecsétes az összes 22,5, ötpecsétes 50 = 72,5%), jóllehet jobbára két, 1446 és 1458 között egyenesen három alispánja volt. A helyzet 1459 után sem változott, jóllehet ekkor a megyei nemességhez közelebb álló közegből származó ispánok elvben már részt vettek a mindennapi vármegyei munkában; nem úgy, mint elődeik. Hogy ez nem feltétlenül volt így, sejteti Szerdahelyi Őz János alispán fentebb említett — királyi tanácsi ülnökké választása; utóbbi méltóságánál fogva már nyilván gyakorta hiányzott a kéthetenkénti vármegyei törvényszékről. A középkori Tolna vármegye mindennapi tevékenységéről, működésének hatékonyságáról és jogszerűségéről 53 felsőbbségi (királyi, királynéi, nádori, országbírói, országnagyi és macsói báni) parancsból, valamint 163 vármegyei kiadványból — kisebbrészt a megkeresésekre készült jelentésből, nagyobbrészt