Szakály Ferenc: Ami Tolna vármegye középkori okleveleiből megmaradt 1314-1525 (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1998)

Bevezetés - Amit a megyerendszerről tudni kell

azt a tágabb keretet, amelybe kötetünk témája illeszkedik. Olyképpen jártunk el, hogy az egyes nagy korszakokat (néhol azok alkorszakait is) kurrens szaklexikonokból és egykor aktuális általános lexikonokból átemelt leírásokkal, ahol ilyenek nem állnak rendelkezésre, frappáns forrás-, illetve szakirodalmi idézetekkel jellemeztük; az átvett jellemzésekhez helyenként kiegészítéseket illesztettünk. Az ezekhez csatolt lábjegyzetben kiemelünk néhány megkerülhetetlen munkát az egyes korszakokra — bár egyenetlen megoszlásban — vonatkozó szakirodalomból. KIRÁLYI VÁRMEGYE Legkönnyebben az első két szakasszal — pontosabban: az első szakasszal és a második első kétszáz esztendejével — boldogulunk, hiszen itt támaszkodhattunk a legkorszerűbb elvárásoknak is messzemenően megfelelő Korai magyar történeti lexikon (1994) szócikkeire:

3 „A királyi vármegye [a] megye magyarországi története során a vármegye a legkorábbi fejlődési szakaszt jelenti, I. (Szt.) István korától a 13. század közepéig-végéig létezett. Fennállása arra az időre esett, amikor Magyarország területének nagyobbik része (kezdetben pedig egyenesen túlnyomó többsége) a királyi tulajdonában volt. így a megye is magán viselte a korai századokban a királyi hatalom nyomasztó fölényét, s erre a mozzanatra utal az elnevezés „királyi" jelzője. Sőt még olyan — nem igazolt — nézet is hangot kapott, hogy a királyi vármegye alapját a királyi birtokok képezték, a megyei szervezet a királyi magánbirtokon nyugodott, s az uralkodó magánügyként intézte a megye viszonyait [...] Utóbb az a — már a 19. században sokak [...] által képviselt — vélemény vált széles körben elfogadottá, hogy a királyi vármegye általános közigazgatási egység volt, (amely igazságszolgáltatási, katonai feladatokat is ellátott) pontosan megvont határokkal rendelkezett, területébe a nem királyi birtokok is beleszámítottak, joghatósága alá tartozott — a később mentességeket [...] szerzetteket kivéve—mindenki, aki a királyi vármegye határain belül élt [...]. Amikor I. István király megteremtette a megye intézményét Magyarországon, azt területi és igazgatási intézményként keltette életre — amelyet a leggyakrabban latinul comitatus, továbbá provincia, parochia és egyéb más (territórium, districtus, dioecesis stb.) neveken neveztek —, élére ispánt (comes) állított. E korai megye fontos eleme volt a vár, ahol az ispán székelt. A megye voltaképpen a vár határait jelentette, s mivel a magyar nyelv a határt a szláv eredetű megye (medja) szóval fejezte ki, a vár határát a vármegyéjének nevezte (vagyis a magyar nyelvben a megye így új jelentést vett fel, területi, közigazgatási értelmet nyert). A vármegye latin-szláv alakja (civitatis mega) 1100 táján magyarországi forrásokban fel is bukkan. A kutatás az I. István kori megyék számát általában 45-re tette..., de mások ennél kevesebb megyével (30, 39) számoltak István alatt [...]. Új feltevés szerint [...] azok a források, amelyek a 12-13. században 70 királyi (72, 78) comitatusxbX (városról) szólnak, nem a megyére, hanem a várispánságokra vonatkoznak. Ugyanez az álláspont fogalmazta meg, hogy a királyi vármegyének saját külön, a várgazdasági szerkezettől eltérő tisztikara nem volt, amint ahogyan [sic!] a királyi vármegye és a várispánság vezetője, az ispán, valamint központjuk, az ispáni vár azonos volt. A királyi vármegyék közigazgatási feladatait kizárólagosan a várszerkezet kötelékében élő tisztségviselők látták el, jóllehet a királyi vármegye nem csupán várbirtokokat foglalt magában. A királyi vármegye és a várispánság I. István király korában még igen közel