Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 7. „Magyarország földalatti gombái” (1911)

fejér-piros húsok; középen feketés vastag, lisztes magvok van. A szagjok különösen fűszerszámos. Találják történetből [véletlenszerűen] bizonyos hellyeken, egész esztendőn által az ahhoz szoktatott kutyák, vagy szarvasok ki-vakarása és a disznók fel-turásai között, nálunk a Tsiki és Gyergyói havasokon, úgy a Tseh országban, Silesiában, Wermelandiában is bőven. A nyáriak a télinél sárgábbak, ízek is hathatósabb és kedvesebb; de szagjok egyenlő." Hollós ezzel kapcsolatosan megjegyzi, hogy nálunk egymástól teljesen elütő, több különböző fajta gombát értenek szarvasgomba név alatt. Legtöbb helyen az olyan ágas-bogas gombákat, amelyek a föld felett teremnek és a szarvas agancsához hasonlatosak. Clusius francia természetbúvár maga is 1601-ben ezt a gombát írja le szarvasgomba név alatt. Nálunk a valódi szarvasgombákat trifola, trufola, gímgomba stb. néven emlegetik. Felhívja a figyelmet Hollós arra is, hogy a Szentírásban szereplő egyes kifejezések, minden valószínűség szerint szarvasgombára vonatkoznak. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy Szíriában és Palesztinában olyan nagy mennyiségben fordul elő a szarvasgomba, hogy tevéken szállítják a városokba. így fennáll a lehetősége, hogy abban a korban is ismerték már e gombafajt. Ettől eltekintve már nagyban fogyasztották az ókori Athénban is. De maga Plinius is igen részletesen foglalkozik a szarvasgombák származásával. A római leírásokból mindenesetre megállapítható, hogy Lucullus végnélküli lakomáin is ez volt a csemegék fejedelme. A züllésnek indult római birodalomban pedig a költők szatirikus versekben emelnek szót a túlhajtott szarvasgombaimádat ellen. Érdekes, hogy a római szarvasgomba-kultusz után a középkori Európában a szarvasgomba fogyasztása teljesen feledésbe merült és csak a 16. századi Franciaországban tűnt fel újra, de még 1780-ban Párizsban is ritkaság számba ment. Mindenesetre a szarvasgomba-kultusz, sőt -ipar Franciaországban fejlődött ki a legjobban. Kikutatására itt különféle állatokat, disznókat, kutyákat idomítottak be. A betanított disznó a levegőben terjengő gombaszag után kutatva halad az erdőben, s amikor ráakad, túrni kezd. A kitúrt szarvasgomba helyett gazdája ilyenkor kukoricát, vagy makkot ad neki cserébe. A feljegyzések szerint volt olyan kitűnő kereső disznó, hogy naponta 35 kg gombát is felszínre hozott. A gombakereső állatoknak külön árfolyama is van Franciaországban. Mellettük a legjobb keresőnek az uszkár kutyák bizonyultak. Ezek árfolyama azonban alig egyharmada a disznókénak. Ebben a könyvében Hollós részletesen leírja a francia szarvasgombaipar munkáját és kereskedelmi mérlegét, öszszehasonlítva a magyar helyzettel. Térképen jelzett lelőhelyek bizonysága szerint a Trianon utáni Magyarországon csak a Balatontól északra, a Bakonyban vannak jelentős telepek, NagyMagyarországon a szlovákok által lakott Felvidék volt igen gazdag lelőhely.