Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)

II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 7. „Magyarország földalatti gombái” (1911)

szarvasgombák gyakorlati értékét is méltatta, sok érdekes történeti és kereskedelmi adatot is közölt. E munkája 248 oldal terjedelemben, 5 magas színvonalú színes táblával illusztrálva 1911-ben jelent meg..." A földalatti gombák megjelölés összefoglaló név, rendszertanilag nem egységes megjelölés. A föld alatt fejlesztenek termőtestet egyes pöfetegfélék és tömlősgombák. Ez utóbbiak a közismert szarvasgombák néven szerepelnek. Hazánkban a fogyasztásra alkalmas szarvasgombafajták száma és főleg menynyisége rendkívül csekély. Ilyen szempontból Franciaország a közismert, ott nagy mennyiségben gyűjtik és frissen vagy konzerválva árusítják a csemegének számító szarvasgombát. Hollóst nem ilyen gondolatok vezették, mikor elkezdte ez irányú munkáját, hanem elsősorban a tudományos törekvések, feltárni ezt a még akkor igencsak kikutattatlan gombavilágot. Rendszeres gyűjtései, valamint kapcsolatai révén jutott hozzá a friss anyaghoz. Adataiból érdekes képet kapunk. Egyes területek kifejezetten jó lelőhelyei a föld alatti gombáknak, ilyenként említi pl. a Nógrád megyei Litkét. A község erdeiben rövid idő alatt 20 fajt sikerült gyűjtenie. A Bakony is nagyon jó területnek bizonyult; az ízletes nyári szarvasgomba a század elején itt még elég sok helyen termett. Leírta a föld alatti gombák keresésének módját is, s a termőhelyeket, ahol e fajok várhatóak, ahol érdemes kutatni utánuk... Hollós munkássága volt az elindítója a föld alatti gombák további kutatásainak. E terület továbbművelője a legidősebb mikológus, a Bakonyban élő Szemere László, kinek neve közismert a Kárpát-medence föld alatti gombáit öszszefoglaló könyve révén is. Hollós és Szemere munkája világviszonylatban is értékes, elismert helyet biztosított a magyar föld alatti gombakutatásnak. „Szegény öregasszony éhségtől, fáradtságtól gyötörve kopogtatott a périgordi favágó kunyhóján. A favágó megkönyörült az öregen, befogadta, barátságosan leültette, s a forró parázsból pompás sült burgonyát tett elébe. Ez volt a favágó vacsorája, aki maga is földhözragadt szegény volt. Egyszerre csak villámsugár czikázott át a kunyhón: a koldus asszony szép úri hölggyé, tündérré változott, akin csak úgy ragyogtak a drágakövek. »Én a périgordi tündér vagyok - szólalt meg a hölgy - te megkönyörültél rajtam, vedd érte jutalmadat«. S ezzel pálczikát vett elő, és a burgonyát megérinté vele... A burgonya azonnal megfeketült, akár a valódi ében, s illatos lett, mint a rózsa. „Menj a kertedbe - folytatá a tündér -, melyet a becses almával sűrűen benőve fogsz találni; oly kincs az, melynek magvát kívüled senki sem fogja ismerni, nem fog bírni." Szólt, s a kürtőn át szikra alakjában eltűnt. A favágó a kertjébe rohant, felásta a földet, s oda volt bámulatában: amerre csak tekintett, mindenütt a tündér almája díszlett, illatos bokrokban, ibolyák és százszorszépek között. Kiválasztá a legszebbeket és elvitte a plébánosnak; ez viszont párt-