Szakály Ferenc: id. Hollós László élete és munkássága (Szekszárd, 1989)
II. Kecskeméti évek (1891-1911) - 2. Az útkeresés
könnyebben hatolhassak fel a tudomány szédítő havasára, és onnan lobogtassam nemzetünk zászlaját, hirdethessem erőnket, munkásságunkat. Óh, boldog ifjú ábrándképek, tarka szivárvány, csalfa ködfátyol, mily hamar szétfoszlottatok. Szánó mosollyal gondolok vissza kedves gyermekálmaimra. Az eszmék, a magasztos álmok, melyek gyermekkoromban kísértek, melynek ragyogó sugaraiban óriásnak képzeltem magam, mind szertefoszlott ködfátyolképek, ábrándjaim, reményeim összeomló kártyavára lettek." Életének e tragikus fejezetét feltáró tárcáját így fejezi be: „Egy napon veszítem el barátomat, egyetlen barátomat, s jegyesemet, a nőt, kit imádva szerettem. Velük együtt eltűnt az emberekbe vetett hitem, elveszítettem mindent, amit egy szív veszíthet, s legszentebb érzelmeimet durva önzés sarával láttam megdobálva." „Nem lettem embergyűlölő. A szerelem által áthatolt szívem meggyógyult a természet szépségeinek tanulmányozása közben, s előttem új világban magasztosulva feledtem csalódásaimat." Megállapítható, hogy Hollóst ez a csalódás igen mélyen érintette, és örök sebet hagyott a lelkében. A természethez menekült, s ez gyógyította meg, s ez a nagy csalódás teljes energiáját a tudomány felé sarkallta. Ezzel Hollós be is fejezte nyilvános szépírói próbálkozásait; érdeklődése mint azt az 1896-os „terméscsökkenés" is mutatja - fokozatosan a „testhezállóbb" tudományos témák felé fordult. Az asztalfióknak azonban tovább is írt novellákat; halálakor 37 kiadatlan írását találták meg hagyatékában. Ezek nagy része azonban már a nyugdíjazás utánra esik, hiszen többségük a felesége körüli, 1920 és 1931 közti bonyodalmakkal foglalkozik: ostorozza a bíróságokat, szembefricskázza mindazokat, akik nem mernek, vagy nem tudnak igazságosak lenni. Általában élesen pellengérre állítja bennük a kor társadalmi visszásságait és beteges tüneteit. Egykori tanártársa, Gockler György szerint - ő olvasta ezeket, és figyelmeztette leközlésük esetleges törvényes következményeire - valamennyi igen érdekes és nívós írásmű volt, s az életrajzi munkához segédeszközül ajánlotta is. Sajnos, az örökség értékesítése pálmával előkerült kéziratokat az örökös házaspár magának tartotta meg. Ök pedig Erdélybe költöztek, és azóta nyomuk veszett. „Mondhatom rendkívül találó és szellemes írások voltak" - mondja Gockler György, akinek megmutatta munkáit. Mindenesetre a megjelent elbeszélések, a kéziratban hátramaradt írások azt bizonyítják, hogy a nagy tudós fiatalkorában nem vetette meg az emberi örömöket. Ezeket kapcsolja össze gondolataival írásaiban, és így ezek életének egy-egy darabjait adják. Maga meg is vallja: „Sorsát senki el nem kerüli - írja a „Marie Edle von Mátray"-ban -. A természetnek jogai vannak, és azokat kérlelhetetlenül gyakorolja teremtményein,