Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke török díszítésű kerámia emlékei (Szekszárd, 1968)

TÖRÖK HATÁS A MÓRÁGYI ÉS A SZEKSZÁRDI RÉGI KERÁMIA DÍSZÍT MENY ÉBEN A későközépkor folyamán a magyarság mind szorosabb, majd hosszú ideig közvetlen kapcsolatba jutott az oszmán birodalom ipari, többek között kerámiai termékeivel. A török művészet - a hímzésen kívül - talán semmilyen téren nem gyakorolt olyan maradandó hatást a magyar nép díszítő művészetének motívumkincsére, mint éppen a kerámiaművesség terén. A kerámiánál a formaadás mellett a díszítés módja és a sajátos török mintakészlet azok a tényezők, melyek az itáliai művészeti befolyáshoz csatlakozva, a habán

s részben barokk hatás mellett színesebbé, változatosabbá varázsolták a XVII-XVIII. századi magyar népi kerámia díszítőelemeinek tartalmát. Elsősorban a XVII. század folyamán kivirágzott növényi ornamentikára gondolunk itt, mely tehát egyrészt nyugati, másrészt keleti eredetű. Utóbbi esetben főleg török művészeti szellemben nevelődött és működő délszláv mesterek közvetítésével jutott el hozzánk és vert itt gyökeret, a szekfűt, rózsát, gránátalmát, a ritmikusan váltakozó színű szirmokkal pompázó forgórózsás ékítményt s az idővel annyira magyarrá vált tulipánt, mint török motívumgyűjteményt adva át ipar- és népművészetünknek. Eddigi leleteink szerint a népies törökös kerámia használati- és díszedényeinek nagyobb arányú elterjedése és előállítása népünknél a XVII. század második felétől számítható, kiteljesedése pedig a XVII. század végére és a XVIII. századra esik. Ilyen eredeti török díszítő mintákat őriző tálasedényekkel - mint ásatag műhelyanyaggal és javarészben félkész (fedő ólommáz nélküli) termékekkel - egy, Visegrádon a harmincas években pinceásás során (Széchenyi u.) előkerült későtörök lcletegyüttes (VII. t. 1-4,, VIII. t. 1-7. stb.) után újabban Mórágyon (VII. t. 5-7., IX. t. 1-8. stb.) találkozunk, ugyancsak ásatag anyagban, továbbélésének nyomai pedig Szekszárdtól Baján át Siklósig, sőt a jugoszláviai Pirot és környékéig is kimutathatók. Az edények klasszikus török formája ebből a késői csoportból - kivéve a hosszú ideig török uralom alatt maradt Jugoszlávia (és általában a Balkán) kerámiáját nálunk már elmarad. Hiányzik a félgömb alakú, levágott peremű, meredek falú tál, azután a talpas tál; egyéb kerámiatípusban a pohárforma kályhaszem kiálló peremmel, díszítményben a benyomott textilminta és a sgraffito. Utóbbi díszítési móddal kapcsolatban csak a fehér engobba bekarcolt és a barna, vagy vörös nyersanyagig lehatoló egyenes, vagy hullámos vonalnyaláb minta maradt meg a késői törökös kerámiában, mint hagyományos technika. (A török talpas tálak peremdíszítésében gyakran találkozunk ezzel az ősi motívummal). A minta európai továbbélése a XIX. század folyamán is megfigyellhető, mely ékítménnyel ellátott tálak csoportját például a zágrábi Néprajzi Múzeum mint „horvát kerámiát" tartja nyilván. 2 Szekszárdi múzeum