Lőrincz Aladárné: Bukovinai székely szőttesek – technikák és mintalapok (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 2000)
A szőttesekről általában
A szőttesekről általában A Csíkból magunkkal hozott szőtteseket megőriztük, de sokat változtak. Kétszáz év alatt mindenki egy kicsit alakított rajtuk. Egy-egy mintának több változata is van. Úgy tűnik, hogy egyformák, de ha elkezdjük szőni, rájövünk, hogy bár ugyanaz a minta neve, mégis másképpen kell szőni. Az oltárigyertyás, a csillagos, a kőrózsás, a félrózsás, cserelapis, bokrétás, kakastarés, almás mintáknak több variációja létezik. A mesterkéje mindegyiknek más. Az asszonyok a legszükségesebbet megszőtték, de volt aki a szedett párnafejeket megszövette inkább, s helyette elment kapálni. Mind az öt községben voltak olyan asszonyok, akik jól szőttek. Még gyerek voltam, hallgattam a beszélgetésüket: „Métt ezt a mesterkét tetted ehhez a párnafejhez? Nem látod, hogy nem való hezza? Nem lenne jobb, ha a hezzavalót teszed oda?" A mesterke a párnafejeknél alul is és felül is befejezi a párnát. A párnák közepén van egy szélesebb minta, aztán a keskenke, s kétfelől a mesterke. A párnát a széles mintáról nevezték el. Az andrásfalviak őrizték meg a legjobban a mintákat, náluk találtam a legtöbbet. A legsűrűbb mintákat szerették. A hadikiak szőtteseit külön meg lehet ismerni. Édesanyámnak megmutattam azokat a szőtteseket, amelyeket Cikóról, Kismányokról, Zombáról hoztam lerajzolni. Amikor ő megnézte, azonnal mondta, ezek hadikiak. Elég sok év telt el, amikor én is felismertem, hogy ez a párnafej vagy képrevaló kendedző, takargató a hadikiaké. Egy kicsit visszafogottabbak a minták és többnyire csíkosak. Az andrásfalviak a képre való kendedzőt másodegyesnek nevezték, mert a szövéskor minden bordafokba egy szálat teszünk. Ha sűrű a borda, minden második bordafokba teszünk egy szálat. Minden falunak voltak kedvelt mintái. Én azokat szőttem legszívesebben, amelyiket mindegyik faluban megtaláltam, mert azok a minták biztosan Csíkból származnak, régiek, s megmaradtak tisztán. Örvendek, ha olyan mintát találok, amit még nem láttam. A finom vászonhoz 14 zserébes nyüst kell és 7 zserébes borda. 12 zserébet vetünk fel általában. Az a jó, ha a vászon legalább 50-60 cm széles. 2 nyüsttel szőjük, s a bordába egy fokba két szálat fűzünk. Ehhez a vászonhoz 6 mejk hosszú fonalat kell felvetni. 1 mejk 6 méter hosszú. A mejkeket színes fonállal jelöljük, s így tudjuk mennyit szőttünk le, s mennyi van még a hasajón. Aki meg tud szőni egy mejket egy nap, annak másra nem nagyon jut ideje és nem egyedül dolgozik. Ha beszőtte maga előtt az anyagot, a segítőtársa a hátsó hasajóról eresztett fonalat - tehát fordított egyet-kettőt a hengeren -, s a vetélőbe való csövecskékre is ő tekerte fel a vetüléknek való fonalat: csöllt, a csöllővcl. A csöllő nem más, mint egy nagyobb és egy kisebb kerék, amit madzag vagy szíj köt össze. A nagy kereket forgatták, a kicsi kerékhez szerelték a pálcát, amire a csövecskét rászorították. Erre a csövecskére tekerték rá ügyesen az ontoknak való fonalat. Akkorára csöllték, hogy éppen beférjen a vetélőbe. Szép formásra csöllték, mert ha nem olyan volt, leborult a két vége, összebogozódott esetleg oly módon is, hogy használhatatlanná vált a fonal. Ha sirítettből szőjük a vásznat, több munka van vele, de tartósabb és erősebb lesz. A sirítettnek való fonalat nagyon vékonyra fonják, hogy amikor kettőt összeengednek, akkor se legyen vastag. A sirítésnél arra kell ügyelni, nehogy összepödörödjék, összefodrosodjék a fonál. (Ezt gyakorlott, idősebb asszonyok végezték.) A szövésnél ez a felvetés olyan sürü, hogy megáll benne a nyüst, s minden fordításkor hátra kell nyomni, igazítani a nyüstöket. A lábítókat is próbáljuk ki, jól nyílnak-e. Ennek az anyagnak a négy nyüsttel történő szövése könnyebb, mert elosztódik a fonal a nyüstökben.
