Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - A díszítőművészeti szakköri munka Tolna megyében 1962-1987 között

gai, a bíborvégek mértanias, zsúfoltan elhelyezett mintái, a híres fokotok fekete alapon fehérrel hímzett végtelenül változatos mustrái, az ingvállak apró, ismétlődő, mértanias elemei. Mindegyik stílus alkalmas arra, hogy abból a mai lakás, de a ruházkodás számára is újszerű díszítményeket tervezzenek. A nagy gazdagsághoz viszonyítva elenyésző az, amit Kovácsné Kun Sára és dr. Németh Pálné terveiben eddig felhasznált, mégis maradandót alkottak. Meg kell említeni Sióagárd ,,új népművészeti stílusát" is, mely tarkasága következtében ugyancsak gondot okoz tervezőinek, ajövőben követendőutat illetően. Mégis, a nyolcvanas években már születtek kiváló tervek, melyek jelezték, hogy alkotóik -Király Anna, majd őt követően dr. Fisi Istvánné- megtalálták a továbbhaladás útját. A bukovinai székelyek hímzés-kultúrájában a székely női ingnek volt és van nagy szerepe. A bukovinai ingnek a nyakkivágása négyzetes, lényegében gallértalan, a ráncolt anyag szabadon maradt kis részének sűrű huroköltéssel való „behányásával" keletkezett fodor díszíti csak. Az ingnyakat körös-körül veszi a ráncolásra készült hímzésminta, elöl és hátul ráncoláson, kétoldalt a sima anyagon. A szedések mintakincse igen közel áll a székely szőttesek kedvelt formáihoz, melyeket kendőkön, párnavégeken alkalmaznak. Zöme mértanias mintakincs. Az ingek hímzésére fehér, fekete, piros és kék fonalat használtak. Előfordult - nem jutott pénz színes fonalra -, hogy az idősebb asszonyok fehér pamuttal hímezték ingeiket. Leg gyakrabban fekete és piros színt használtak, kéket ritkábban. Természetesen a színeket ízlés szerint válogatták. Nem volt a mintáknak meghatározott színük. A szokás az volt, hogy az idősebbek fekete, a fiatalok piros vagy kék fonallal hímezték ingeiket. A díszítőművészeti szakköri munka Tolna megyében 1962-1987 között A Népművészeti, majd Népművelési Intézet munkatársai 1958-59-ben feladatul kapták a tárgyi népművészettel foglalkozó csoportok vezetőinek intézményes képzését. Minden megyében összegyűjtötték a Népművelési Tanácsadó szervezésében, elsősorban azokat a pedagógusokat, akik érdeklődtek a téma iránt. Tolna megyében - az országban az elsők között - 1962 őszén a megyei szakreferens, Koszter Józsefné, a Hőgyészi Nevelőotthon igazgatóhelyettese indította el a munkát. Havonta egy vasárnap délelőtt ismerkedtek a résztvevők a megye népi hímzés-kultúrájával 1963 nyarától dr. Németh Pálné irányította a munkát. Az új szakreferens fontosnak tartotta, hogy a résztvevők alaposan megismerjék Tolna megye minden néprajzi csoportjának textilkultúráját, majd pedig az ország más vidékeiét. A Sárközzel való foglalkozáskor az akkor még élő és dolgozó idős mestereket is meghívták a technikák betanítására (Perity Mihályné, Werner Andrásné, Kovácsné Kun Sára). Három év után, az 1963 decemberében megtartott vizsga után 12 szövő, hímző szakkörvezető vehette át működési engedélyét. 1971-ben 16-an végeztek, 1977-ben az utolsó szakkörvezetői tanfolyamon pedig 13-an. A szakkörökben a gyűjtött mintákkal készültek új darabok. Ez már a díszítőművész munka újjáélesztése volt. A szakkörvezetők keze alól szebbnél szebb és újszerű, de hagyományos eredeti mintákkal készült tervek és hímzések kerültek ki, kiszorítva a rosszul rajzolt, hamis előnyomással készült, előnyomó kisiparosoknál vásárolt darabokat. A szakköri munka eredményességét a kiállításokon lehetett lemérni. Az első megyei kiállításra 1963-ban Szekszárdon, a múzeumban került sor. Itt még jórészt a kisiparosoknál vásárolt, előnyomott mintákkal készült hímzések jelentek meg. Az 1964. évi kiállításra még több anyag gyűlt össze. A Népművelési Intézet is értékelte a munkát: „Tolna megyében