Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S) - A népművészettől a népi iparművészetig

illetve átvétele. A hagyomány a népművészet minden ágában hat, és egy adott közösségen belül időben és térben, nemek és korok szerint változik. A népművészet kezdetben lassú, majd egyre gyorsuló elhalásának több oka volt. A modern ipari civilizáció vagyis az ipar, a kereskedelem és a közlekedés gyors fellendülése, mely a falvak életrendjének fokozatos átalakulásához vezetett. Ez mindenekelőtt a hagyományok lazulásában, majd idó'vel teljes feladásában mutatkozott meg. A falvak új igényei nem új hagyományok szülői lettek, azok már a városhoz igazodtak. Ebből az új igényből pedig a népművészet már nem tudott erőt meríteni, mert azt nem a közösség termelte ki önmagából. A változás, az ipar fejlődése mindenekelőtt a hivatásos kismestereket, azok közül is elsőként a népi ruházkodással foglalkozókat érintette. Szűcsök, szűrszabók, paszományosok, kalaposok kénytelenek voltak felhagyni az iparral és más foglalkozás után nézni. Követték őket szép sorjában a többi, a parasztság számára dolgozó kisiparosok is. Legszívósabban a fazekasok tartották magukat, de az ő táboruk is összezsugorodott, és a köcsög, a bögre, a virágcserép, a csirkeitató adta létük alapját. A nem hivatásos népművészek gyakorlatában: a hímzésben, szövésben, fafaragásban a halódás folyamata lassúbb volt. Népművészetünk hanyatlásának elsőjelei már a múlt század utolsó harmadának kezdetén jelentkeztek. A folyamat erőteljesebben azonban csak a századforduló táján figyelhető meg. A népművészet elhalása nem egyszerre következett be, több évtizedes lassú folyamat volt. A két világháború között szinte észrevétlenül megindult egyfajta átalakulási folyamat, a városi lakosság érdeklődése következtében. A 30-as években egyes nem hivatásos szövők, hímzők, faragók elkezdték hivatásszerűen űzni mesterségüket. Gondoljunk itt pl. Pilisy Elemér sárközi kísérleteire és szövetkezetére. (Pilisy Elemér előtt a 20. század első évtizedében Acs Lipót már szervezte a háziipari műhelyeket, a népművészeti árutermelést.) A népi iparművészet csírája jelentkezett ebben. A kezdetekre, a munka más jellegére akkor még senki sem figyelt fel. A negyvenes évek elejére terebélyesedett ki egy olyan népművészeti tevékenység, amelyet már tudomásul kellett venni. A fejlődést a második világháború megszakította, új lendületet csak az 1950-es évek hoztak. 1952-ben már ankéton foglalkoztak a népi iparművészet kérdéseivel, megállapítva azt, hogy a művészetek egy új hajtásáról van szó. Ez időponttól használjuk az új elnevezést, megkülönböztetésül a népművészettől. A népművészetnél fontos volt a hagyomány és a helyi ízlés, illetve a kettő által kialakított helyi stílus. A népművészek alkalmanként dolgozó parasztok, vagy a parasztságnak dolgozó - és zömmel belőlük származó - hivatásos mesteremberek voltak, és mindaz, ami a kezük munkája révén létrejött, a parasztság különféle szükségleteit szolgálta. A népi iparművészet is a helyi hagyományokra, és a helyi stílusokra épül. Alakulásában azonban a helyi ízlésnek már nem jut szerep, helyébe az alkotó egyéni ízlése lép. A második világháború végére, a népművészet és a háziipar mind művészetileg, mind gazdaságilag tönkremént. A háziipar és a népművészet szoros kapcsolatban volt egymással, mert ebben az időszakban, kb. a 19. század utolsó negyedétől sok esetben együtt jelentkezett. Helyenként a háziipart művelők köréből kerültek ki a népi iparművészetet művelők is. A háború végét követően, rövidesen megindult a háziipar számbavétele, megalakultak a megyei háziipari felügyelőségek, majd 1946-ban létrejött az Országos Háziipari Tanács. A felülvizsgált és újból kiadott iparengedélyek már tartalmazták az előállítandó termékek jegyzékét. Ezek között keveredett a háziipar és a népművészet különböző ágainak köre. így közöttük voltak a kosár- és fonásáruk, hímzett blúzok, kézzel kötött és horgolt termékek, papír társasjátékok, népi hímzések, fazekas áruk, házi szőttesek, faragások, vert- és horgolt csipkék, gobelinek.