Balázs Kovács Sándor - Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd, 1999)

Kézműipari hagyományok Tolna megyében (B. K. S)

A kézműves tevékenység egyidős az emberiséggel. Valójában bizonyos fokig minden ember „kézműves", s ez az egyszerű tevékenység hosszas gyakorlás, majd tanulás után vezet el a különböző kézműipari szakmák kialakulásáig. Az önellátó jellegű paraszti gazdaságban a termelőeszközök jelentősebb darabjait - eke, szekér, vaseszközök - iparosok készítették. (Az első ilyen iparosok a falvakban: a kovács, a bognár stb. voltak.) Ezek bizonyos karbantartása javítása és az olyan egyszerűbb eszközök, mint a favilla, gereblye, szerszámnyél elkészítése a családfő, majd gyermekeinek feladata volt. A háztartás eszközei, berendezései közül a szalma, a gyékény, a vessző tárolóedények, támlás és kisszékek sokszor szintén házilag készültek el. A szükséges nyersanyag többnyire a saját gazdaságból származott, vagy a falu közösen használt erdejéből megszerezhető volt. A javító tevékenység a napi munkák zavartalanságát biztosította, a karbantartás a nagyobb értéket képviselő eszköz megbecsülését fejezte ki, élettartamának meghosszabbítását szolgálta. Ugyanakkor nélkülözhetetlen volt pl. a vas alkatrészes ekék, szekerek, láncok, vasalások elvégeztetése, a kerekek cseréje stb. A legszükségesebb javításokat minden gazdának illett ismerni, különben megszólták. A házi munka keretében végzett javítások szerszámkészlete a múlt század első felében fennmaradt hagyatéki leltárak tanúsága szerint a következő volt: fejsze, „szekertze", „kis rámás fűrész", „pintérlő kés", „gyékényező vas", „közös nagy gyalu", „közönséges nagy furo", „kissebb furo". Egy másiknál: faragó fejsze, „avitt ráspoly", „görbe vonókés" „furu", „vésű", „fa czirkaliom" (körző), harapófogó, reszelő, fűrész, véső, „vonyó szék". A parasztgazdaságnak az önellátásra törekvés miatt szükségszerűen része, több vagy kevesebb ipari jellegű tevékenység is, a teljes önellátás azonban sohasem volt jellemző az európai (így a magyar) parasztokra. A házi munkában specialistává váló személy az alkalmi megrendelések mellett, megjelent készítményeivel a mezővárosi piacon, országos vásárokon is. Munkája lassan háziiparrá, maga rendszeres árutermelővé vált. A társadalomban, különösen a falusi, mezővárosi közösségekben a házi mesterkedés és a szakipari tevékenység egymástól szinte elválaszthatatlan, összefüggő egészet alkot. Rövid áttekintésünkben elsősorban a néprajztudomány legújabb szempontjait igyekszünk érvényesíteni, amely figyelembe veszi: a még nem ipar szerűen folytatott házi mesterségeket, az ebből kiemelkedő népi specialistákat, a mesterségüket már hivatásszerűen folytató barkácsolókat, háziiparosokat, s a már különböző szakmai vizsgát tett kézműves iparosokat. A kézműves kisipar több évezredes folyamatában fontos korszak a céhrendszer történetének mintegy ötszáz éve, mivel ezalatt kristályosodtak ki azok a szakmák, melyek hagyományai az újabb hivatásos és amatőr kézművesség alapját képezik. A céh általában az egyazon településen élő, egyazon művet készítő kézművesmesterek érdekvédelmi, azaz gazdasági, munka-, és egyúttal vallási szervezete. (Vidéki mesterek is kapcsolódhattak azonban az egyes céhekhez.) Elsősorban a jelentősebb mezővárosi céheknek, pl. a szekszárdi, bonyhádi, paksi, tolnai, hőgyészi stb. volt kisugárzó hatásuk. Ez részben azzal magyarázható, hogy a vidéki iparosok főleg ezeken a helyeken tanulták ki mesterségüket. Egy részük a 18. század második felétől, mint filiális tagja is maradt valamelyik anyacéhnek, de ha nem lépett a céhbe, vagyis kontárként tevékenykedett, munkáin akkor is látszott tanítómestereinek hatása. Pl. a szekszárdi egyesült lakatos, asztalos, stb. céhbe 181 l-ben lépett be Brauer József grábóci lakatos, 1813-ban Betz János mözsi asztalos, 1816-ban Stenger János grábóci asztalos, 1817ben Baum Antal bátaszéki asztalos, 1839-ben Smit János várdombi lakos. A szekszárdi szűrszabó céh külső tagjai 1779-ben: lőrinci Tott Ferenc, kölesdi Bús István, paksi Kovács Ferenc, tolnai Pastenger Mátyás, kölesdi Vörös János, gyönki Szegletes György, paksi Pur-