Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)

Filippo Scolarinak, ismertebb nevén Pipo Spanonak élete (Domenico Mellini)

Zsigmond, jóllehet hallotta ezeket a híreket és mindent jelentettek neki, nem tudta elhinni, hogy azok árulták el és csapták be, akiket a legmagasabb tisztségekkel és rendkívüli kincsekkel tett naggyá, mindazonáltal engedve sokak rábeszélésének, gyorsan Budára, a királyság székhelyére ment. Alig ért oda, amikor a várnagy elmondta neki, hogy az összeesküvők nagy sereggel Pestre, a Budával szemközti városba érkeztek, és más mód nincs a menekülésre, mint erős őrséget állítani és a katonákat szétosztani a falakon, valamint minden iparkodással és lehetséges erőfeszítéssel őrizni és védeni a várost az ellenség betörésétől és rohamától, és ezenközben kifürkészni, mit terveznek. Ezt a király nem akarta megtenni, hívei előtt nyíltan megmondva, hogy azok közül, akikről azt mondják, hogy mint ellenség jönnek ellene, senkit ő meg nem bántott, és ezért nem tudja, miért lennének olyan gonosz érzületűek vele szemben. Miközben az ártatlanságában biztos, igazságos és nagylelkű király inkább azt hitte, amit az ellenségeinek tenniük kellett volna, mint sem azt, amit valóban tettek, ezek átkeltek az Islernek, másképpen Dunának nevezett folyón, és Budára menvén a várhoz tartottak, és a király parancsára bebocsátást nyerve elébe járultak és körülfogták. Ekkor ő, arcán fenséges kifejezéssel és csodálkozással, hogy így jöttek oda és így helyezkedtek el, szemükbe nézve komoly szavakkal megkérdezte tőlük,mit jelentsen és miért ez a zendülés, és mi az oka, hogy ennyi báró és uraság összegyűlt Mire a legidősebb azt válaszolta, hogy összeesküvést szőttek, és azért jöttek elé, hogy törvényeket adjanak neki, amelyek szerint kormányoznia kellene a királyságot, és hogy ne uralkodjék egész nemesség és a népek szándéka ellenében, akik elégedetienek igazságtalan és királyhoz nem illő uralkodásával. Zsigmond e szavakra, bármily szelíd és türelmes volt természete, igen felháborodott és haragra gerjedt Tőre után kapva, mely oldalt az övén függőt, rárontott, hogy ő maga büntesse meg ilyen arcátian elbizakodottságáért, de nem érte el, mert amaz elmenekült Mialatt a király kergette, ő maga életveszélybe került, mert Bugiatto Marino, az egyik vezető olyan nagy csapást mért a fejére, hogy ha Zsigmond hátralépve nem hajtotta volna balra a fejét és nem kerülte volna el a csapást, a fejét széthasította volna. Elhajoltában leesett a fejéről a gyöngyökkel és drágakövekkel ékes királyi korona, eközben mindenki rávetette magát, és elfogták. Ezután egy Soclénak nevezett várba, Szlavóniába vitték, és megparancsolták Gara Miklós nádor két fiának, hogy igen gondosan őrizzék. Ezt a nádort a bán ölte meg, amiért Mária királyné és Zsigmond pártján állott, és Károly halálát okozta. Ennyi zűrzavarban, ennyi felfordulás és veszély közepette Zsigmond mellett volt Spano, aki a királyért, és az ő védelmében harcoltában már-már rossz véget ér, ha az esztergomi érsek nem segítette volna meg gyorsan. Ez ugyanis, a ruhájával betakarva és azt mondva, hogy foglyul ejtette, megmentette haragjuktól. Mindazonáltal az érsek fogolyként Budára vitte és ott tartotta addig, míg nem értesülvén Zsigmond kiszabadulásáról a börtönből és Csehországba meneküléséről, meg nem parancsolta neki, hogy menjen utána. Zsigmondnak az elfogását és fogvatartását, ami valóban igen nevezetes volt, hogy őt ott és úgy fogták el, amiről csak Poggio beszél Scolari életéről írva, a történetírók ugyan megemlítik, de nem szólnak arról, hol történt, sem pedig arról, hogyan vetették fogságba, amin én igen csodálkozom. Ezen kívül furcsának találom, hogy senki közülük, kiváltképpen Antonio Bonfini, aki latin nyelven tíz és fél könyvet írt a magyarországi dolgokról és Ulászló királynak, Mátyás király utódának ajánlotta, nem szól egy szót sem arról, hogy Zsigmond bosszút akart állni azon, aki olyan vakmerőn és