Vadas Ferenc szerk.: Ozorai Pipo emlékezete (Múzeumi füzetek Szekszárd, 1987)
Engel Pál: Ozorai Pipo
kivételével - nem tartoztak közéjük. Úgyszintén a főkincstartó sem, amely méltóságot Pipo 1407-től egy éven át viselte.(93) Ezért 1408 decemberében, amikor Zsigmond a legutóbbi diadalmas boszniai hadjárat után leghívebb és legtekintélyesebb támogatóiból megalakította a nevezetes Sárkányos társaságot, Pipo tagsága formai akadályokba ütközött: a tagok vagy fejedelmi rangú személyek voltak, vagy olyanok, akik ekkor vagy korábban országbárói méltóságot töltöttek be. Nyilvánvaló volt, hogy Pipo nem maradhat ki belőle, így viszont illő ranggal kellett felruházni. Zsigmond ezért a rend alapításakor a szörényi báni címet adományozta neki, és az ekkoriban kelt privilégiumok méltóságsorai is ekként emlegetik.(94) A cím azonban puszta formalitás volt, Pipo maga - noha a bánság váraival, Szörényt kivéve, tényleg rendelkezett - nem élt vele sohasem, és a cím néhány hét múlva már feledésbe is merült. A báni méltóság továbbra is, egészen az 1430-as évekig, üresedésben maradt. Föltehető viszont, hogy Pipót ettől fogva - ha előbb nem - haláláig megillették a bárók kiváltságai. Neve a hivatalos méltóságsorokban továbbra sem fordul elő, ebből azonban semmilyen következtetést nem vonhatunk le, azon kívül, hogy a kancellária csökönyösen ragaszkodott a megszokott formákhoz. Ténylegesen Pipo megelőzte rangban a nagyok legtöbbjét. 1412-ben, a lengyel királlyal kötött lublói szerződésben Ciliéi, Garai nádor, Stibor vajda és Rozgonyi országbíró után az ötödik helyen olvassuk a nevét, és hasonló rangban emlegeti Zsigmond többször is az 1410-es évek folyamán. (95) Pipo tehát, hanem is volt „a legfőbb ember a király udvarában", mint Ferrarában tudni vélték, kétségtelenül egyike volt a négy-öt „legfőbbnek". Azoknak, akik kezében ez idő tájt az ország sorsa nyugodott. Hogyan folyt vajon egy ilyen formátumú országnagy élete? Volt-e meghatározott feladatköre, s ha igen, miben állt az? Ha pedig nem volt, akkor milyen tevékenységek töltötték ki a napjait? Pipo „munkaköre" forma szerint a rábízott megyék „igazgatásából", valamint a sójövedelem kezeléséből tevődött össze. Az újkori bürokrácia szemüvegén át nézve ez épp elég munkát jelenthetett volna, a középkor fogalmai szerint azonban nem járt munkával, legfeljebb felelősséggel. Az akkori főtisztviselőkre kizárólag politikai, katonai, diplomáciai és reprezentációs feladatok hárultak, tehát országnagyok voltak a szó archaikus értelmében, nem pedig hivatalnokok. Ha megbízásuk netán - mint a főbírák vagy tartományi kormányzók esetében - meghatározott szakigazgatási teendők elvégzését is magába foglalta, ez természetesen nem az ő dolguk volt hanem megfelelő képzettségű és jártasságú beosztottjaiké. Senkinek sem jutott volna eszébe Pipótól mint hét megye ispánjától elvárni, hogy életét a megyegyűlések látogatásával és a helybeliek csip-csup ügyeinek elbírálásával töltse el, éppoly kevéssé, mint a nádortól vagy az országbírótól, hogy naponta bocskoros nemesek patvarkodásainak szenteljék figyelmüket. Minderre ott volt a megfelelő apparátus: az ítélőmesterek és nótáriusok, illetve Pipo esetében az egyes megyék élére állított alispánok, vagy ezek helyettesei, illetve a váraiba ültetett várnagyok. Az apparátus élére állított országnagy politikai funkciót töltött be: személyén keresztül garantálta királyának és általában az uralmi rendszernek azt, hogy a rábízott hatalom - megyék, várak, bírói jogkör - megbízható kezekben van, és a rendszer érdekében működik. Emberei dolgoztak helyette, ő maga nem, mert ez nem fért volna össze méltóságával.
